De unom az ismétlést ... az alábbi sorokat még a Gyurcsány alatti gyakorlat ellen fogalmaztuk meg. De aktuálisabbak, mint valaha. Kifordult a sarkaiból a világ, s gyalázatos hazugok immár nem csak megrontották a szavak becsületét, de egyenesen kisöpréssel, megsemmisítéssel fenyegetik a normalitás maradványait. Ismételni kell tehát a régi gondolatokat. Ismételni kell őket, mert a pártosodott politikai erők újból és újból a civil politika létjogosultságát kérdőjelezik meg. Ismételni kell, mert egyesek a „civilség” kisajátításának vádjával illetnek egyes civil mozgalmakat, szervezeteket. Hogy mindkét vád badarság, az alkotmányos demokrácia megcsúfolása, azt tudjuk. Azok is, akik a fenti badarságokat nyilatkoztatják újból és újból. Hát ismételni kell.

Civil latinul annyit tesz: polgári, az állampolgárok egyenlőségén és emberi jogokon alapuló. Politika az ókori görögök értelmezésében még annyit tett: közügyekkel foglalkozni (s idiótának nevezték azt, akit nem érdekeltek a közügyek). A politika – mint azt tudjuk – igen fontos dolog tehát. Rólunk szól. Azt is jó ideje - minimum Charles De Gaulle óta - tudjuk, hogy a politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni.  A demokratikus berendezkedés sem változtatott ugyan abban a felfogásban, hogy a hatalmat a hivatásos hatalomgyakorlókra hagyja a társadalom, de a világ szerencsésebb fejlődést bejáró tájain természetesnek veszi mindenki, hogy a képviseleti demokrácia a képviseltek bevonásával, a közvetlen állampolgári részvétellel működik.

Egyre inkább rákényszerülünk arra, hogy a magyar demokrácia deficitjét ne hagyjuk figyelmen kívül, hiszen több más problémahalmaz azzal szorosan összefügg. Magyarországon nincs tényleges képviseleti demokrácia, ahol a civilek beleszólhatnának az őket, a közösséget érintő döntésekbe. Példátlan az, ahogy a közjogi, a gazdasági és a médiahatalom összpontosul, ahogy az kiépült, illetve megmaradt a pártok és pártklientúrák körül. (Khm, ezt 2009 előtt írtuk! Akkor még többes számban.)

Mi civil önvédelmi mozgalom vagyunk: lokálpatrióták, érdekvédők, környezetvédők, fogyasztóvédők,  stb., akik belekényszerültünk a politizálásba. Minket elkötelezettségünk tesz rendszerkritikussá. A részvétel és az önrendelkezés valójában erről szól. A nagy pártok abból élnek, hogy az emberek elfordultak a politikától. Mi nem a bal-jobb tengelyen helyezkedünk el, hanem arra merőlegesen. Mi a civil társadalmat, az önrendelkezés és az egyenlő részvétel elvét próbáljuk képviselni.

Szerintünk a politika feladata, hogy elhárítsa azokat a korlátokat, amelyek megakadályozzák, hogy az emberek maguk döntsék el, milyen életet szeretnének élni. (Ehhez, persze, közösségek kellenek. Közösséget a sikeres összefogás teremt. Nem lehet sikeres az összefogás, ha a helyi és munkahelyi közösségek nem rendelkeznek a tényleges önrendelkezés jogi és anyagi eszközeivel.)

Olyan emberi léptékű, fenntartható gazdaságot szeretnénk, amely a helyi forrásokat gyarapítja és a munkahelyteremtést, az élet minőségére és a környezetre gyakorolt befolyást a  vállalkozó hasznával legalábbis egyenrangú szempontként kezeli.

Meg kell törni a pártklientúrák uralmát! Túl sok hatalom (vagyon, médiabefolyás) került a pártok kezébe. A többpártrendszer még nem demokrácia, ahhoz a pártok uralmát valóságos társadalmi ellenőrzés alá kell helyezni. (Khm, ezt 2009 előtt írtuk! Akkor még többes számban.)

A civil politika ott kezdődik, ahol nincs többé bal és jobboldali válasz a társadalom előtt álló kérdésekre. A konzervatív, liberális és szocialista alapelvek érvényesülése egyaránt azt kívánja, hogy állítsuk helyre az őszinte, nyilvános vita feltételeit az ország helyzetéről! Vessünk véget a súlytalan ígéretek és mázsás becsületsértések nemtelen és komolytalan versenyének!

Mindebből (társadalmi önrendelkezés, állampolgári részvétel, emberléptékű gazdaság és társadalom) az következik, hogy nincsen olyan, hogy „A Civil Álláspont”. Nincs olyan, hogy egy társadalmi egyeztetés elintézhető pár bennfentes, udvari díszcivil egy-egy alkalmi ülésre történő meghívásával. Nem sajátítható ki a civil jelző. Ahogyan nem sajátítható ki a baloldali, a jobboldali, a liberális, de akár a szakszervezeti jelző sem. Mert sehol sem egy a tábor, nem egy a zászló – ez a gondolkodásmód a frakciófegyelmen alapuló, alkotmányellenes hatalomgyakorlás sajátja.

A valódi civil mozgalmak ezzel szemben a nézőpontok sokszínűségét, a valódi érdekek képviseletét várják. Keresik a közös pontokat, de várják mások véleményét, elképzeléseit, problémáit is. Azokban az országokban, ahol kétkamarás parlament, vagy a kétszintű döntéshozatal egyéb formája működik, s nem csupán a közpénzek elcuslágolásának módjaként gondolnak a civil szervezetek formai lehetőségére, ott nem kell ismételten újból és újból elmondani, kinyilatkoztatni a civil politika lényegét.

 



Ma hazánkban sokfajta civil mozgalom, illetve intézményesült civil szervezet létezik. Alapvetően mégis 4 csoportra oszthatók.

  1. Vannak azok a civil csoportok, melyek nem intézményesülnek. Elsősorban asztaltársaságok, öntevékeny körök, hagyományőrzők és szabadidős tevékenységüket gyakorlók köre ez. Intézményesülésük esetén sem igazán foglalkoznak politikával, véleménynyilvánításuk is jellemzően saját szakterületükre terjed ki.
  2. Az intézményesült szervezetek a jog szabta határok között mozognak, elsősorban a jog által biztosított jogosítványok gyakorlásának szándékával jönnek létre. Első nagy csoportját azok az érdekérvényesítő civil egyesületek, alapítványok alkotják, melyek a közös fellépés igénye mellett (a tagsági díjon túl) a pályázatokon elnyerhető összegekből próbálják a céljuk eléréséhez és a működésükhöz szükséges pénzügyi fedezetet előteremteni. A közjó érdekében kifejtett tevékenységük miatt közösségi (állami, önkormányzati) támogatásukat a hivatásos politika is szükségesnek tartja. A hazai finanszírozási rendszer azonban túlságosan függ a pártok érdekcsoportjaitól és azok szereplőitől, így sok civil szervezet – félve a pénzek elapadásától – elzárkózik a nyilvános politikai szerepvállalástól.
  3. Míg mások éppen ellenkezőleg tesznek: a közéleti szerepvállalástól remélnek forrásokhoz jutni. E csoport jellemzője, hogy egyenesen egy párthoz és/vagy gazdasági érdekhez köthető alapítógárdával és tagsággal rendelkeznek, s az (ön)kormányzati ciklus színétől függően képesek pénzhez, egyéb javakhoz jutni, előnyökre szert tenni. Gyakran tapasztalt jelenség, hogy ezeket a (civilnek nem igazán nevezhető) szervezeteket használja a hatalom arra, hogy közpénzekkel lássa el érdekeltségi köreit.
  4. Megint mások a civil politika azon formáját választják, amire az alkotmányos demokráciák berendezkedése is igényt tart. Nem csupán a nyilatkozatok és az egyes akciók szintjén, hanem a döntéshozatalban is képviseletre törekednek. E képviseletnek a hazai berendezkedés (egykamarás parlament, a választási rendszerből adódóan az országos listák dominanciája) és a közélet kultúrája, társadalom állapota miatt ciklusról ciklusra kisebb esélyt, ugyanakkor (milyen ellentmondás!) nagyobb igényt támaszt. Ezen szervezetek ugyanakkor – bár szintén közérdekű munkát végeznek – elesnek a pályázatoktól, az állami és önkormányzati támogatásoktól.  Felvállalják, hogy az ellenérdekeltség miatt a hivatalos politikán túl a (3)-as csoport tagjai is ellenük fordulnak, illetve a (2)-es csoport tagjai – saját érdekükben, azaz forrásaik elapadásától való félelmükben – elhidegülnek, de legalábbis a nyilvánosság előtti kapcsolatot nem vállalják. Vannak olyan szervezetek, melyek formálisan párttá is alakulnak, hogy a céljaik eléréséhez szükséges fegyvertárat a parlamenti választások adta lehetőséggel is bővítsék. Azt azonban tudni kell, hogy egy parlamenten kívüli, 1% alatti párt pontosan ebben a (4)-es pont szerinti státuszban van. Helyzetük annyival rosszabb, hogy a társadalom a pártok iránti undora miatt elfordul tőlük.

Ezek alapján is láthatjuk, hogy a civilség kisajátítása nem történhet meg. A civil társadalom formális rétegződése is lehetetlenné teszi az ilyen irányú törekvéseket. Éppen ezért az „önkényesen civilnek nevezitek magatokat, mintha más nem is lenne” típusú vád rövidlátó, vagy a (3)-ik csoportból intézett támadás.

Ugyanakkor, ha támadják a "civileket", akkor az minden civil emeber, minden civil szervezet, minden független gondolkodásra kész ember elleni támadás. Akár hányszor támadják a civleket civilségük miatt, annyiszor kell újból és újból elmondanunk: ciivilnek lenni alapjog. A civil politika az alapja a demokratikus államberendezkedésnek. Ha valaki a ciivilek poliitizáláshoz fűződő jogát vonja kétségben, akkor az a demokratikus berendezkedést támadja. Éppen ezért újból és újból el kell mondanunk, újból és újból ki kell állnunk.