Érd város polgármestere és alpolgármestere - nyilván kommunikációs segéderőinek tanácsára - azzal tisztelt meg, hogy a közeledő választási hadjáratra elképzelt zavargók csapatába sorolt be engem is.

Lásd itt.

Az a feltételezésük persze nem igaz, hogy gyűlöletkampányban veszek részt. Az én mozgatórugóm a szeretet. Szeretet szakmám, a városom, a közösségeink iránt. Szeretet az épített környezetünk, a teremtett világ iránt.

De a jelek szerint nagy szükségük van arra, hogy veszélyes felforgatókról írhassanak. Noha nem vágytam soha erre a szerepre, de ha a teremtő ezt az utat jelölte ki nekem, nem tehetem meg azt, hogy megfutamodok előle.

Sokat hezitáltam, hogy e sorokat megírjam, nyilvánosságra hozzam-e, de végül úgy döntöttem, hogy azokért megteszem, akiket hozzám hasonlóan szakmájuk, hivatásuk gyakorlásában ellehetetlenítenek, megnyomorítanak. Nem önsajnálat, nem mártírszerep ez. Egyszerűen csak vállalom azt, amit a keresztyéni tanításból és hazám iránti elkötelezettségből vállalnom kell. Egyúttal magyarázatot is adok a támadások okára.

Hiszem, hogy nem a fenyegetésül belengetett jogi út a megoldás. Hiszem, hogy a felmerülő szakmai, közéleti problémákra nem a bírósági termekben kell választ találni, de nem is a hallgatás a megoldás. Hiszem, hogy a város vezetésének magyarázatot kell adnia a felmerülő kérdésekre, de ez a válasz nem lehet a kérdező személyének támadása.

Én az érdi városfejlesztési anomáliákra szerettem volna rávilágítani, kulturált emberhez méltón és építő szándékkal párbeszédet kezdeményezni. Soha nem foglalkoztam pénzügyi visszaélésekkel, személyi összefonódásokkal, városi pletykákkal. Mielőtt egy témával foglalkozni kezdtem, igyekeztem a tényeket felkutatni, majd hiteles forrásokra támaszkodni. De cserébe személyemet, életutam és munkásságom mozzanatait szedte elő a város vezetése. Nincs gyilkosabb, mint a testvérviszály, a karaktergyilkosság, a suttogó propaganda, a spicliskedés, a másik lejáratása a háta mögött.

Nem kívánok magyarázkodni, szemlesütve járni polgártársaim és testvéreim előtt. Mivel a támadások nyilvános felületen értek, illetve barátaimat, testvéreimet suttogó propagandával érik el, így nem marad más eszközöm, mint a nyilvánosság előtt adni magyarázatot. Magyarázatot bukottságomra.

Bukott építész

Építészként mindig a fenntartható és jogszerű építés pártján álltam. És ez nem könnyű dolog manapság Magyarországon. Minden jogszabályt nem lehet betartani, mert a szabályok rosszak, bonyolultak, életszerűtlenek. De tervezéseim folyamán sosem állítottam valótlant, nem hazudtam, a mérnöki felelősségem körében nem veszélyeztettem sem anyagi javakat, sem egészséget. Számos konfliktusom származott abból, hogy nem voltam hajlandó leigazolni, aláírni kisebb-nagyobb stikliket. Ez az építőiparban nem kifizetődő magatartás, így nem is voltam az elmúlt évtizedben túlkeresett építész. Cserében szép, nemes feladatokkal foglalkozhattam. Mivel bő évtizede nem is a tervezésből élek, így megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy ne adjam bármihez a nevemet. Azonban szakmai szervezetek és összefogások révén sok munkába volt bepillantásom. Hogy az építész szakma napjainkban mekkora szellemi prostitúciót végez, azt nem nekem kell bemutatnom. Elég csak a hazug látványtervek, határidők és költségek eseteire gondolni. Utolsó munkámnál (ahol egy egyházi épületnél kellett volna valótlanságot állítanom az egyházi vezető kérésére) úgy döntöttem, hogy ezt én nem kívánom tovább folytatni.

Hát ez az én bukott építészségem rövid története. Jelenleg szüneteltetem kamarai tagságomat, mely azzal is jár, hogy lemondtam az érdi kamarai csoport vezetéséről. Eltér István, egykori kamarai elnök magyarázta még nekem pályám elején, hogy az építész hivatása nem csak a tervezést jelenti, számos más területen lehet építész az ember, s rengeteg egyéb módon dolgozhat az épített környezetért. Kellett majd’ két évtized, hogy belássam, igaza volt.

Bukott köztisztviselő

A II. Orbán kormány kormánytisztviselője voltam. Nem titok, honlapomon szerepel, s büszkén vállalom is. Az építésügyi közigazgatásban 7 évet középvezetőként töltöttem korábban, s a minisztériumi vezetés hívására érkeztem a Belügyminisztériumba az elektronikus közigazgatás megteremtésének projektjébe. A Magyary Program végrehajtására. Korszakalkotó, nemes feladat volt, szerettem a munkámat. Munkáltatóm elégedett volt a munkámmal, ezt Pintér Sándor miniszteri elismerése (kitüntetése) is igazolja. Én azonban elégedetlen voltam az eredménnyel. Aki használta, használja az ÉTDR-t, az pontosan tudja, hogy miért. Miután minden jel arra mutatott, hogy a fennálló körülmények között nem lehetséges megfelelő rendszert készíteni, hát nem vállaltam tovább a munkát. Határozott idejű kinevezésem lejártával nem kértem annak meghosszabbítását. Önként, egyenes gerinccel távoztam.

Hát ez az én nagy köztisztviselői bukásom rövid története. Tudnám még folytatni azzal, hogy miért és hogyan nem kaptam ezután munkát a közszférában, de tartok tőle, hogy a túl izgalmas részletek most még idő előttiek. Én lojális típus vagyok, s nem szeretnék felesleges részletekkel szolgálni egykori munkaadóimról. Remélem nem visz rá a kényszer, hogy jegyzőkönyvezni kelljen.

Bukott politikus

Politika annyit tesz, hogy a polisz, azaz a város dolgaival, tágabb értelemben a közügyekkel való foglalatosság. Politikus az, aki nem csak otthon, a négy fal között morog a bajsza alatt, hanem a közösséggel vitatja meg a köz ügyeit. Vannak megélhetési politikusok, médiapolitikusok, akik a hatalom gyakorlása végett politizálnak. Kevésbé a közjó érdekli őket, inkább csak saját hatalmi harcuk. Nem az igazságot keresik, hanem a maguk igazáért küzdenek. Hogy a közösséget irányító politikusok abból élnek, hogy a közösséget irányítják, az teljesen rendjén való. Hogy kissé túlárazzák magukat és ehhez a megélhetési formához igen csak ragaszkodnak, az nem helyénvaló.

Ahhoz, hogy valaki ilyen irányító szerephez jusson, ahhoz sok ember munkájára van szükség. Nem csak adminisztratív és logisztikai segítségre, de sok jelöltre is. Ahhoz, hogy egy civil képviselő bejusson az érdi közgyűlésbe, ahhoz minden körzetben kell egy induló jelölt, hogy a töredékszavazatokkal listáról bekerülhessen egy képviselő. Ahhoz, hogy egy párt elérje az 5%-os parlamenti küszöböt, ahhoz lehetőség szerint az ország minden körzetében el kell indítania egy jelöltet, s meg kell szereznie a szavazatok átlagban legalább 5%-át, s az így megszerzett töredékszavazatokkal juthatnak be a parlamentbe a párt listájáról. Ilyen a választási rendszer. Ebből - és a képviselői székek véges számából - egyenesen következik, hogy nem minden jelölt indul(hat) azzal a szándékkal, hogy belőle képviselő is lesz. A kispártok és civil szervezetek jelöltjei pontosan tudják, hogy jelöltségük elsősorban nem az ő sikerükért van, hanem ez egy közösségi munka: minél több embernek választási alternatívát szeretnének kínálni.

Életemben eddig két alkalommal vállaltam ilyen feladatot. 2006-ban civil jelöltként az önkormányzati választásokon Jakab Bélát, a Civil Érdek egyesület társelnökét segítettem önkormányzati képviselői székhez. Nem bántam meg, mert abban a ciklusban kemény, jó munkát végzett a pénzügyi bizottság élén. 2014-ben az LMP országgyűlési képviselőjelöltjeként az LMP parlamentbe jutását segítettem, s ha Sallai Róbert Benedek munkásságára gondolok, akkor tudom, hogy nem volt hiába való a vállalásom.

Hát, ez az én nagy politikusi bukásom története. Bár sosem vágytam képviselői székre, de legalább nem is kaptam soha. Igaz, mindig sikerült elérni a kitűzött célt, képviseletet biztosítani azoknak az elveknek, melyeket én fontosnak tartok. Ekkora bukást szükség esetén a jövőben is bevállalok.

Sértődöttségemről

Hát arról nem tudok. Valóban, az élet úgy hozta, hogy háromszor is szóba került az, hogy az érdi építésügyi hatóságon dolgozzak. Első alkalommal T. Mészáros András hívott megválasztása után. Akkor nemet mondtam, mert politikai - értsd, nem szakmai -  állásajánlatot nem fogadok el. Második alkalommal az ott dolgozó kollégák hívtak az építésügyi csoport élére (azóta ők sem dolgoznak már ott), de a jegyző azt mondta, hogy nem tudna együtt dolgozni velem (odáig el sem jutott a beszélgetés, hogy én elmondhassam a feltételeimet, nevezetesen: ki kéne rúgni a banda felét a hozzánemértés okán). Harmadik alkalommal épp állást kerestem, s megjelent egy álláspályázat náluk, s pusztán kíváncsiságból jelentkeztem. Kíváncsi voltam a reakciókra (nem csalódtam). Az igazság az, hogy az érdi városháza nem az a hely - és ez alatt az építésügyi részleget értem -, ahol szívesen dolgoznék. Nem hogy sértett nem vagyok, amiért - több tízezer más érdi polgárhoz hasonlóan - nem kaptam állást az Alsó utca 1-ben, de tulajdonképpen hálát adok az Úrnak, hogy ennél jóval szebb kihívásokat állított elém.

 

Konklúzió

Így a végére pár kérdés felmerült bennem. Ennyi bukás mit jelenthet? Ez mind az én bukásom? Vagy a társadalom vizsgázott? Miért hagyják el ezt a kis hazát százezrek? Miért nem találni szakembert komplett iparágakban? Miért figyelhető meg az utóbbi 10 évben az, hogy számos területen csak fiatalok (30 alatt) vannak, vagy a nyugdíjkorhatár környékén? Miért hiányzik a középréteg, a középkorosztály? Miért mennek szemlátomást rosszul a dolgok ebben az országban? Miért nincs igény a szakpolitikára, a szakmai vitákra? Kinek a bukása mindez?

Nos, barátom, ki eddig jutottál az olvasással… tudom, azt kérdezed, hogy miért írtam le mindezt. Ahogy a bevezetőben írtam: nem én kértem, rám osztották ezt. De nem ugrok el előle. A lelkiismeretem tiszta. Én sokkal kevesebbet veszíthetek, mint azok az ügyek, melyeket képviselek. Hogy mik ezek? Olvasd csak alább!


Csatlakozó írások: