Érdlakó

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
T9
Érd, a családbarát önkormányzat?
2010.08.12 19:12:31

Legalább önmagunkat ne csapjuk be…

Reggelenként elhagyva a várost (a hátsó ülésen legalább egy gyerekemmel) minden nap ránézek az óriásplakátra: „Ez is sikerült!

Aztán olvasom a díjosztó NOE indoklását: „Érd városa átfogó településfejlesztésbe kezdett, amelynek részeként 60 fővel bővülnek a bölcsődei, 150 fővel pedig az óvodai férőhelyek.

Itt szólhat hozzá


 

Amellett, hogy szép és kedves kezdeményezés a Baba-program, nagy segítséget is jelent a 20 ezer Ft-os ajándékcsomag annak a kb. 1500 újszülöttnek, akik eddig részesültek benne. Nagyon fontosnak tartjuk az iskolabuszt, aminek segítségével a távolabbi városrészben élő gyerekek is biztonságban juthatnak el az iskolába. Érden is megújulnak a játszóterek és 3 új játszótér épült. Jó példaként javasoljuk más önkormányzatoknak is a szerződéskötést családi napközikkel, ezzel is bővítve a gyermekek napközbeni ellátását szolgáló férőhelyeket. Ezek sorában külön nagyra értékeljük, hogy a családi napközik között olyan is található, amelyek intézményekben nehezen megoldható helyzetekben élő (autista, cukorbeteg stb.) gyermekeket is fogad.

"A kultúra gazdagít" programban a kulturális programokra váltott jegyek dupláját kapja vissza bizonyos helyeken levásárolható kuponok formájában a programlátogató közönség, így lényegében ingyen jutnak az érdeklődők kulturális élményhez, és a programot támogató vállalkozók is jól járnak. Ez a program a gyermekes családoknak különösen nagy segítség.

Elsők között jött létre az országban a Szövetség az Érdi Családokért, ami a családok szolgálata mellett arra is jó példa, hogyan lehet jól együttműködni a helyi civil szervezetekkel, ezen belül is nagyra értékeljük a helyi nagycsaládos egyesülettel való jó kapcsolatot.”

Aztán azt is olvasom, hogy melyek a díj odaítélésének szempontjai:

„Szempontok a „Családbarát önkormányzat”díjhoz

 

1.      Jó minőségben és a családok számára jó elérhetően működjenek a településen (vagy legyenek megszervezve körzetesítve, más településekkel összefogva) a családokat érintő alapszolgáltatások (ha van: bölcsőde, óvoda, iskolák, gyermekorvosi ellátás, védőnői szolgálat, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, gyámhivatal, családi napközi stb.)

2.      A helyi szociális rendelet – a törvények betartásán túl – tartalmazzon a családok, különösen a több gyermeket nevelők számára kedvező lehetőségeket.

3.      Érezhető legyen, hogy az önkormányzat nem csupán szavakban vagy a törvények minimális szintű teljesítésével, hanem ezeken túlmenően is értékeli a gyermeket nevelő családokat, értük érdemi lépéseket is kész megtenni lehetőségeihez mérten.

4.      Az ügyfélszolgálatok kialakítása, az ügyintézők hangneme, ill. az intézmények vezetőinek a családokkal való bánásmódja legyen humánus (szóba sem jöhet, hogy megjegyzést tegyenek a gyermekvállalással kapcsolatban!)

5.      Támogassák a családok lakáshoz jutását, ill. különösen a több gyermeket nevelők számára gondoskodjanak méltó körülmények megteremtéséről.

6.      Könnyítsék meg a gyermekintézményekbe, iskolákba való jutást.

7.      Akadálymentesítés a gyermeket nevelők számára is.

8.      Játszóterek, közösségi terek, ifjúsági szabadidős lehetőségek legyenek.

9.      Gyermekek és fiatalok biztonsága (közlekedés, közbiztonság, játszóterek stb.)!

10. Támogassa a gyermeket vállaló fiatal családokat! Helyi programokkal ösztönözze a fiatalokat, hogy vállaljanak gyermeket.

11. Helyi szövetség a családokért – előny!

12. Családbarát városfejlesztés.

13. Az önkormányzat és cégei, intézményei, mint munkaadók családbarát módon állnak-e hozzá a munkavállalóikhoz (család és munka egyeztetése).

14. Családbarát szolgáltatások, nyitva tartások, közlekedési lehetőségek.

15. Tiszta és egészséges környezet.

16. Legyen valamilyen egyedi családtámogató, a gyermeknevelést vagy gyermekvállalást segítő program, intézkedés, ami mintául szolgálhat a többi önkormányzatnak.

 

Nyilván nem lehet számon kérni az összes szempontot, és vannak olyanok is, amelyek önmagukban is megállnak, de ezek mentén várjuk a jelöléseket. Az is jelölt lehet, akinek vanegy sajátos, egyedi programja (mint pl. Esztergomnak a Szent Miklós Alap, Kaposváron a GYES-en, GYET-en lévők ingyenes közlekedése stb.).

 

A díjat mindig az adott év július 11-ére időzítve adjuk át, a Népesedés Világnapja alkalmából.”

 

… és még azt is, hogy eddig 23 önkormányzat részesült ebben az elismerésben a mintegy 3.200 település közül.
 
Aztán azon gondolkodom, szabad-e óriásplakáton hirdetve, sikerként elkönyvelni egy ilyen nyilvánvaló, és (meggyőződésem) jóindulatú tévedést, vagy inkább bíztatásnak véve azt, szerényen megköszönni, és azon dolgozni tovább, hogy erre a díjra valóban érdemesek legyünk.

 



Címkék:


 

vargailles
1999.11.29 23:00:00

Ehhh ...

Minden tiszteletem a hatalmas hátrányt behozni szándékozó erőfeszítésekért ... de a családbarátság nem ezt jelenti. Mifelénk legalábbis nem. Az elhíresült híd statikai felülvizsgálatára feleslegesen kifizetett díjból egészen pontosan mennyi új óvodai férőhelyet lehetett volna teremteni? Csak úgy, demagógia nélkül ...

Oké, ne beszéljünk pénzről, csak szándékokról. A Gárdonyi uszodájánál nincs buszparkoló, nem tud megállni a gyerekeket szállító busz, csak a túloldalon ... a Lőcseit most újították fel, s kőzúzalékot tettek a padkára, amit pl. a Tárnoki sarkán állandóan felhordanak a kanyarodó autósok, s az innen érkező kisgyerek kerékpáros akkorát csúszik rajta, hogy a megállóba beálló busz alá csúszik ... a Lőcsei tetején engedély nélkül építettek egy körforgót a sötét, kivilágítatlan tér közepén ... mi zebrát kértünk és világítást, e helyett kaptunk egy babkocsival nem járható terepakadályt, kerülésre késztető korlátot, s a buszról leszálló gyerekek a suli után a sötétben botorkálnak továbbra is át az úton ... bővítették az óvodát, igen, igen, az ország egyik legrosszabb levegőjű óvodáját, az M7 mellett és egy városi alközpontban ... nem egy iskolában kis erdért fabarakkokban folyik az oktatás, a WC ablakát nem lehet bezárni, télen olyan vesegyulladást kap a gyerek, ha szorulása van, hogy ihaj ... a parkvárosi gyerekrendelőt nem újították fel, egy szép napon már életveszélyessé vált, s átköltöztették a szomszédos kultúrba, a könyvtár mellé, ahonnan a szakköröket túrták így ki, azóta is így van ... folytassam még, hogy mitől családbarát egy város?

Nem attól, hogy kilóra megveszik az így elnevezett díjat. Mert itt nem történt más. A jótevőnek ennyi politikai viszontszívesség jár. Kultúr helyen a vezetőség tagja nem tüntet ki falubelit. Bocs, de ez az igazság
Válasz
 
vargailles
2010.08.12 21:57:38

Az, hogy hatalmas lemaradás van, az tény. Valóban jelentős előrelépések vannak. De a kívánt eredmény még mindig nagyon messze van. Az ugye világos, hogy a fiam hiába igyekszik és küzd, mégsem végez a matekdolgozaton a feladatok felével, akkor az még csak kettes? Szorgalma lehet ötös, mert képességeihez, lehetőségeihez képest valóban nagyon szépen teljesít. Na de matekból?
Válasz
 
Árpi
2010.08.14 01:10:21

Családbarát önkormányzat? Nem tudom. Én az önkormányzattal nem szoktam találkozni, csak a várossal. A város viszont szerintem egyáltalán nem családbarát. 13 éve számítok nagycsaládosnak. A harmadik gyerekemnek esélye sem volt rendes önkormányzati óvodába járnia. Ahová egyáltalán felvehették volna, én oda gyereket nem járatnék. A tüdejére ugyanis még szüksége lesz. Az általános iskola megoldott. Mindössze egy baj van vele: nem épp a szomszédban van. Közösségi közlekedéssel kisgyereknek önállóan elérhetetlen. Következő a középiskola lesz. A város középiskolai férőhelyeinek száma töredéke a gyermeklétszámnak.

Szóval mitől is családbarát a város?
Válasz
 
quest
2010.08.15 13:28:58

Bizony, az intézményi oldalon (is) sok a pótolnivaló, amihez rengeteg pénz kellene. Mondjuk számomra az is elég fura, hogy az állami támogatásoknál, ha már egy önkormányzat valamelyik kategóriában sikeresen pályázott, akkor a következő körben nem nyerhet pénzt bármennyire is indokolt vagy sikeres a benyújtott pályázat. (Legalábbis ezt olvastuk illetékes elvtársaktól.) Tehát az önkormányzatnak magának is rangsorolnia kell, hogy mi a fontosabb: óvoda?, ált. iskola?, középiskola? Sajnos, úgy látom, ez a helyzet a közeljövőben nem fog megoldódni, hacsak Érd nem harcol ki magának több külső támogatást, saját erőből ugyanis lehetetlen finanszírozni akkora bővítést, amire itt igény lenne.
Ugyanakkor, ha belegondolok, hogy mi pénz elment a Gárdonyi felújítására, bővítésére, nem vagyok arról egyáltalán meggyőződve, hogy az a keveset is, ami van, a lehető legoptimálisabban használták fel, ill. a priorításokat tényleg jól fogalmazták meg.
Válasz
 
quest
2010.08.16 21:10:05

Én az önkormányzattal nem szoktam találkozni, csak a várossal.
Ó, dehogynem. Sokkal tevőlegesebb, létező jogi személy, nem úgy, mint a város. Épít, üzemeltet, szolgáltat.
Válasz
 
quest
2010.08.17 09:07:40

És még telefonszáma is van, nem úgy mint az EU-nak
Válasz
 
Válasz erre a bejegyzésre
Felhasználónév:

E-mail:

  Írd be a bal oldalt látható szöveget:
 




  • iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Facebook

Fórum



Parkvárosi szupermarketek (21)
2012.05.19 19:12, mora

Kábelek - internet, tévé (9)
2012.05.18 17:50, vargailles

Keres-kínál (7)
2012.05.17 22:32, Érd Emese

Csatornázás (86)
2012.05.17 13:21, Wolfman

Aktuális programajánlat (25)
2012.05.15 16:24, Wolfman

Önvédelem! (0)
2012.05.08 00:31, Tactical CQC

Mi szem s szájnak ingere, avagy Konyhára magyar! (23)
2012.05.07 20:07, vargailles

Önvédelmi edzés Érden! (0)
2012.05.07 15:21, Tactical CQC

Kis kíváncsi

Ha a taxi hátrafelé megy, a taxis fizet nekünk?

Névnapok

Tegnap 2012.05.19 : Bernát, Felícia
Ma 2012.05.20 : Konstantin
Holnap 2012.05.21 : Júlia, Rita

Hasznos Hírek