Sulák

  • Amióta lecsapoltuk a korábban javarészt mocsaras Kárpát-medencét és kultúrtájjá alakítottuk természeti környezetünket, a vízgazdálkodás egy olyan alapfeladattá nőtte ki magát, mely feladat elhanyagolása kétszeres károkat okozhat: először elönt minket az ár zápor idején, majd kiszárad a veteményes aszály idején.

  • Nem, nem szenzációhajhász cím. Ez az igazság. Élve temetik el az élő vizet a Fürdő utcában, ahogy tették korábban a Főtéren (Alsó utcában), s folytatódik a vízfolyások kínzása, vesztőhelyre vezetése Ófaluban, de hamarosan városszerte.

  • Mert a napnál világosabb, hogy gyilkosság történt. A vádlott még tagad, de a bizonyítékok egyértelműek.

  • Megölik a patakot, s azzal érvelnek, hogy a közlekedés miatt nincs más lehetőség. Keskeny az utca, de kell a járda. De nem vagyok abban biztos, hogy ezt el is kell hinni.

  • Még azon sem tettük túl magunkat, hogy megölik a Sulák-patakot, de a jelek szerint a közművek sem szeretik az új Sulák-csatornát.

  • furdozok 01Alpolgármesteri tájékoztatás szerint még búvárkodni is lehet majd búvárkodásra is alkalmas lesz a most épülő Papi-tóban. Egy ismerősöm jelezte, hogy ő ugyan nem engedi be a gyerekét a létesítendő "viziparadicsomba", mert nem bízik a víz fürdőzésre alkalmas minőségében. Mi lehet az igazság?

  • patak kibetonozasa

    Az Önkormányzat a lakossággal történő, előzetes egyeztetés nélkül megkezdte a Sulák-patak kibetonozását, ezzel alapvetően megváltoztatja, a környék vízháztartását, és kipusztítja a patak élővilágát.

  • erdlako cseppviz 171201Ezzel a címmel hirdetett az Érdi Fidelitas 2017. december 1-én az új Parkvárosi Közösségi Házban... khm... nehéz meghatározni, hogy pontosan mit is. Előadást? Fórumot? Bemutatót? Médiaeseményt? Közéleti tréninget? De víz és pogi volt.

  • erdlako sulak tajekoztato 171205Deklaráltan nem fórumot, csupán "lakossági tájékoztatót" tartottak a "Érd keleti városrészét érintő csapadékvíz-elvezetési munkálatok Fürdő utcai és Alsóvölgyi úti állapotáról és a várható közlekedésszervezési tervekről".

  • Aradszki András a Papi földekenAradszki András nem ült le vitázni. Nem kérdezhettük őt. Kénytelenek voltunk utána járni, hogy kicsoda is ő valójában, s hogyan dolgozik.

  • kopor tihamer mekk mesterElőbb megépíti, aztán kitalálja, hogy mire akarja használni. Így csinálják azok, akik Mekk mesternél tanulják a beruházást, fejlesztést. Kopor Tihamér is így csinálja a Fürdő utcával.

  • onkormanyzati valasztas 2019 osszefogas 04 portrek 08 andrasek monika1988-ban születtem Budapesten, ám gyermekkoromat Érden töltöttem, így ezer szállal, emlékkel kötődöm a városhoz. 2009 és 2017 között Londonban, Angliában éltem. 2017. májusában – már férjemmel – visszaköltöztünk Érdligetre, ahol másfél éves kislányunkat neveljük.

    Tanulmányaimat az érdi Batthyány Lajos Sportiskolai Általános Iskolában kezdtem, érettségimet a (már megszűnt) Földes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolában szereztem Budapesten, majd hulladékkezelési OKJ képzést végeztem a Than Károly Ökoiskolában, Óbudán. 2017-ben pedig Bsc Fenntartható Fejlődés (Sustainable Development) szakon végeztem a londoni Kingston University-n.

    Kiemelten fontos számomra az ökopolitika. Elképzelhetetlen, hogy egy ekkora város ne rendelkezzen jól átgondolt és megfontolt alapokon nyugvó ökológiai - a klímaváltozásra felkészülő, azt előre figyelembe vevő - tervekkel. Azon túl, hogy ezek megvalósítását szeretném elérni, ezt nem csupán saját kútfőből kívánom megvalósítani. Fontosnak tartom, hogy az ilyen súlyú kérdésekbe független és a városban élő szakértőket is bevonjunk és velük, Önökkel közösen valósítsuk meg terveinket.

  • A belterületi vízrendezés az önkormányzatok és a lakosság együttes feladata. Az önkormányzatok a lakosságtól, vállalkozásoktól beszedett adókból, valamint az államtól kapott költségvetési éves támogatásokból kell, hogy megoldják a belterületi vízrendezés problémáját. Több esetben jellemző, hogy az utcákban semmilyen módon nem gyűjtik a lehulló csapadékot, még útmenti árkokban sem. A lakosságnak együtt kell működnie az önkormányzatokkal e kérdésben is és a rá háruló feladatokat el kell végeznie.

  • "Irgalmatlan mennyiségű fát kell elültetnünk ahhoz, hogy megállítsuk a folyamatos felmelegedést, ami klímakatasztrófához vezet hosszú távon"– vallja Bojár Iván András, aki elindította a 10 millió fa mozgalmat, amihez az ország számos településén csatlakoztak civilek. Köztük az Érdi Környezetvédő Egyesület is, akik október 19-én, szombaton tartották az első faültetési akciójukat az Érdligeti Forrás téren.


  • Az alábbi házidolgozatban arra keresem a választ, hogy javult-e a helyzet a Városházán a közterületek fejlesztésének szemléletében, vagy a témészárosi hagyományok töretlenül élnek tovább városunkban.