Bács István

  • Bács István, Érd megyei jogú város fejlesztésekért felelős alpolgármestere azt írta minap blogjában, hogy hiába kéri a 33-as (régi 3-as) autóbusz vonalának meghosszabbítását Érdre, ezt egy 58 éves, idejét múlt gondolkodás miatt a BKK megtagadja. A cikk sosem lenne időszerűbb, s remekül mutatja, hogy az érdi politikusok maradtak le évtizedekkel. Mert míg Budapest közösségi és kerékpáros közlekedése látványosan hatalmasat fejlődött az utóbbi években, addig Érd vezetői még mindig értelmetlen látszattevékenységgel ott tartanak, mint megválasztásuk előtt: leveleket és cikkeket írnak. De miért és miből derül ki, hogy nagyon rosszul csinál valamit Bács István? Elmondom.

  • Érdekes történet a 2016-os közmeghallgatás egy személyeskedő mozzanata.

  • Hogy miért kellene (majdnem) csípőből azonnal választ adni arra a kérdésre, hogy "mennyibe kerül egy átlagos utca felújítása", vagy legalábbis különböző kategóriákra bontva ugyanezt gyorsan megválaszolni?

  • Ennél átláthatóbb önkormányzat nincs. A képviselők megtették kötelező beszámolójukat az elmúlt évi tevékenységükről.

  • Megint liftet építenének a síneken való átkeléshez. Pedig az pár éve, az előző felújításnál sem jött be.

  • A párját ritkító érdi génbank kormányzatoktól függetlenül veszélyeztetett helyzetben van. Hogy miért fontos az Elvira-majorban működő génbank, arról korábban itt írtunk, s hogy már a baloldali kormányzatok is szemet vetettek a területre, azt még korábban itt írtuk meg.

  • elvira elotte utana 1Nem. Hiába állítja a városvezetés, ez lehetetlen. Nem véletlenül előírás a védőtávolság minden hasonló esetben.

  •  

    erdlako kooperacio 0Nagypéntekre időzítve a Városháza azt kéri, hogy "Véleményezze Ön is az érdi úthálózat fejlesztésének tervét!", mellette kép a Három Városházi Nagy Emberről, amint egy A3-as színes lap felett golyóstollal mutogat valamit. Biztosan semmi érdemlegeset nem mutatnak, mert ebből a lapból, pláne ebben a méretben az ég világon semmi sem derül ki. Maguk is belátták, hogy átlátszó egy választási lódítás ez a hirtelen jött társadalmi egyeztetés, mert 3 nap alatt a képet el is tűntették a hivatalos oldalakról (mi is a Facebook memóriájából bányásztuk elő). De haladjunk sorban!

  • A közéleti csatározás és sárdobálás közepette kezdeményeztük, hogy minél hamarabb kerüljön fel az Elvira major az érdikumok listájára. Hogy lehet, hogy a bizottság még csak napirendjére sem tűzte a major kérdését?

  • Dr. Bács István alpolgármester szégyenletes csütörtöki produkciója ellen is egységesen állnak ki az érdi ellenzéki pártok. Íme közös nyilatkozatuk.

     

     

     

     

     

  • Most, hogy már csak pár nap van hátra az önkormányzati választásokig, nem mehetünk el szó nélkül egy-két olyan dolog mellett, ami azért kicsivel több, mint elgondolkodtató.

  • erdlako tma jokerMondanám, hogy sok vitám volt T. Mészáros András polgármesterrel, de hát nem voltak vitáink. Mert bármilyen kritikát fogalmaztam meg, arra sosem válaszolt érdemben, mindig pártpolitikai síkra terelve mocskolódásba kezdett. Általában a sameszei révén, de időnként saját maga.

  • Sokat beszélünk arról, hogy mennyi fejlesztési pénz jött Érdre. De ki tudja, hogy mire megy el? Persze, színes hírként halljuk, hogy utak, rendőrség, bíróság, iskola, óvoda, orvosi rendelő... de mennyire átlátható mindez? Mennyi pénzt költünk, mire költjük, milyen műszaki tartalommal, milyen garanciális elemekkel és ki épheti ezeket?

    Hol vannak felsorolva

    • a projektek,
    • a támogatási szerződések, melyekből kiderül, hogy kitől, mire és milyen feltételekkel kaptuk a fejlesztési pénzeket,
    • a vállalkozói szerződések, melyekből kiderül, hogy kik, milyen feltételekkel, mikorra és mennyiért építenek?

    Hol vannak a tervek, a megvalósulási dokumentumok?