Magyar Posta

  • Vazallusom vazallusa

    Szerintem még sokaknak rémlik történelmi tanulmányaikból ez a mondat, ami az európai hűbérrendszerrel kapcsolódott össze: a vazallusom vazallusa nem az én vazallusom.

  • Azok a fránya dátumok!

    erdlako fogaskerekavagy "Csak dolgozni ne kéne!"

    Ma bontottam a pénteki postát. Egészen biztos, hogy ez a boríték pénteken érkezett, mert épp lent voltam a kapuban, amikor jött a postás, és a kezebe adta át. Jól olvasható rajta a dátum, amikor feladták. 2009. 09. 14. Péntek, amikor megkaptam, 2009. 09. 18. volt, vagyis négy nap alatt ért ide, városon belül. Ennyit a Magyar Posta teljesítményéről. Ez sem semmi, ahogy mondani szoktuk, de ez akkor is csak a hab a tortán. Ugyanis van itt intézmény, aki házon belül is tud nagyságrenddel lassabb lenni! Lássuk hát, mi is volt a borítékban!

    A rutinosabbak már tudhatják, hogy ilyentájt a posta fizetési meghagyást (folyt.) hoz a vállalkozásoknak. Hoz a hivatal egy határozatot, amelyben a bevallásunk alapján megállapítja, mennyi adót is kell befizetnünk. És ez így van rendjén. A bevallás is, a megállapítás is, meg a fizetés is. Mert rendes helyen két dolog biztos: a halál, meg az adó. A keltezés jól olvasható: Érd, 2009. 08. 06. Vagyis 39 nap kellett, míg az ügyintézőtől a postáig eljutott az irat. (Arra gondolni sem merek, hogy visszadatálták volna.) És jól olvasható persze az a dátumis, ameddig a határozatban foglalt fizetést megejtheti a vállalkozás. Szeptember 15. Vagyis a postára adás másnapja. Utána bizony minden nap késedelem büntetőkamattal jár, ahogy ezt meg is írta a hivatal, minden napra a jegybanki alapkamat kétszeresének a 365-öd részét számítják fel. Amit persze nem az ügyintéző, nem a posta, nem a hivatal fizet, hanem a vállalkozás.

     

    Eleve haragszom arra, aki így találta ki a helyi iparűzési adót (IPA), ugyanis a számítási módjának köszönhetően az a fura helyzet is előállhat, hogy a városnak fizetendő 2%-os adó összege magasabbra jön ki, mint az állam felé fizetendő 18%-os vállalkozási nyereségadó. Nem kell hozzá semmi kölönös dolog, csak pl. induló cég, aki viszonylag sok beruházással indít, vagy olyan tevékenység, ahol a munkabérek jelentős részét teszik ki az összköltségnek. Az IPA ugyanis még a fizetés, az utána fizetendő TB és nyugdíjjárulék után is jár a városnak! Vagyis, ha alkalmazok valakit, nemcsak a munkanélküli ellátását spórolom meg a államnak, nemcsak a segélyezését az önkormányzatnak, de még a bérköltség 2%-át is be kell fizetni az önkormányzat adószámlájára.

     

    És akkor jön ugye a kegyelemdöfés: míg a vállalkozásra szigorú határidők vonatkoznak, és minden mulasztásért bünti jár, addig a hivatal ilyen módon is növelheti a bevételét. Így "támogatja" a helyi vállalkozásokat? És még bizonyára csodálkoznak is, ha az emberek más jellegű műintézményt emlegetnek, ha a hivatali rendről esik szó.