Én, bármit mondanék,
a döntés tiéd,
Uram, látod mégis kérlek,
vedd vissza e kínzó terhet,
nem bírom el,
megváltoztam,
ne nézd azt,
ki egykor voltam.

A hit, mit te adtál,
érzem, elhagy már.
Három év a próbatétel,
visszanézve harminc évnek
tűnik, hidd el.
Harminc év,
és mind oly hiábavaló!

És most vége,
teljessé a műved mért csak halállal lehet,
bár tudod jól, hogy gyűlölnek majd, s fához szegeznek.

Ezt mondjad el, ez érdekel, Uram,
ezt mondjad el, ez érdekel, Uram!
Nem kérek mást, felelned kell, Uram,
nem kérek mást, felelned kell, Uram!

Mért kell halnom,
több leszek-e azzal,
ha az életem adnám,
a szavaim s a tetteim
így jobbak lesznek tán.

Ezt mondjad el, ez érdekel, Uram,
ezt mondjad el, ez érdekel, Uram!
Nem kérek mást, felelned kell, Uram,
nem kérek mást, felelned kell, Uram!

Halálom hát dicsőség lesz-e, mond,
halálom hát dicsőség lesz-e, mond?
Ismerlek már, ismerlek én Uram,
ismerlek már, ismerlek én Uram!

Mért kell meghalnom,
mért épp nekem?

Bizonyítsd be azt, hogy nem hiába ölnek meg,
mutasd meg csak egyszer mindent tudó szellemed!
Mondjad el, hogy mi az amiért én meghalok!
Tudjam csak, hogy hol, mikor, és azt is vajon hogy!

Jól van hát, nézd meghalok,
Nézd, hogy halok meg!
Nézd, hogy halok meg!
Nézd, hogy halok meg!
Nézd, hogy halok meg!


Lásd, nem harcolok,
túl fáradt vagyok.
Harminc év, vagy kilencven volt!
Túlontúl sok!
Félek mégis befejezni,
amit kezdtem,
amit kezdtél!
Mert nem én kezdtem!

Isten, hatalmad nagy,
s az én hitem, te vagy!

Jöjjön hát a méreg pohár,
üss meg,
törj meg,
ölj meg engem!

Szegezz fához,
végy magadhoz,
most,
míg meg nem gondolom.