Hallom létezett egykor egy titkos akkord,
Amit Dávid játszott és az Úr kedvére volt
S bár téged nem érdekel, elmondom újra.
Az ötös követte a négyeset, egy moll, egy dúr, s máris megszületett
S a király zavarban súgta: Halleluja
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

Bizonyság kellett, bár volt hited,
A háztetőn állt, s hosszan nézhetted,
A hold fényében fürdött, kivirulva.
És megbűvölt, és levágta hajad,
Leláncolt, széttörte trónodat,
És ajkadról ellopta végleg: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

Tudod, jártam már régen itt,
Ismerem szobádnak sarkait,
Magányon át vitt Hozzád a véletlen útja.
A díszkapun láttam a címeredet,
De a szerelem nem dicső fáklyásmenet,
Csak egy fázós, kicsit fáradt: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

És volt idő, hogy elmondtad még,
Hogy ott, belül milyen a helyzet épp,
De ezt már sose hallom tőled újra.
Pedig úgy költöztem én beléd,
Hogy galambot hoztam, hogy : Nézd, de szép.
És együtt lélegeztük: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

Mondod, a nevet csak bitorlom,
S én azt a nevet még csak nem is tudom,
De mit számít neked, ha bárki tudja!?
Mert minden szóban fény ragyog,
És mindegy melyiket hallgatod,
Hogy Szent, vagy összetört a Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

Én próbáltam, hát ennyi telt,
Kezemre érintés nem felelt,
Igazat mondok, bármily szép, vagy csúnya
S bár meglehet, hogy tévedek,
A dal ura elé úgy léphetek,
Hogy nyelvemen nincsen más, mint: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.