A városhatáron túl
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Orbán Viktor azt mondja, keletre kell utazzon ahhoz, hogy otthon érezze magát. Hogy Brüsszel neki idegen. Igen, ezt könnyen el tudom képzelni. Látszik is rajta. Meg azon az országon, amit csinál itt nekünk. Lassan tényleg jobban hasonlítunk egy keleti diktatúrára, mint egy európai államra. 

Persze, rokonok. Valamikor, pár évezreddel ezelőtt egy család voltunk. Együtt jártuk a sztyeppéket. Öröm is a sok hasonlóságot felfedezni népdalainkban, népművészetünkben, szavainkban. Szívet melengető.

De úgy ezer éve történt valami. Akkoriban volt egy nagy vezetőnk, s vezérletével európai nemzetté lettünk. Beházasodtunk. Nem ment könnyen, de megtörtént. Ez a beházasodás jogi, gazdasági és kulturális téren is hatalmas változásokat hozott életünkbe. Sőt, még genetikai változásokat is. Hogy mást ne mondjak, lakik ebben az országban pármillió ember, akinek Bécs, Prága, Berlin, vagy éppen Róma sokkal otthonosabb, mint Asztana.

Értem én, hogy ez az ország egyre elviselhetetlenebb, s sokan keresik az uticélt, hogy hol tudnának máshol boldogulni. Látom, Miniszterelnök úr is keresi helyét a világban. A svájci utak után azonban már megnyugodhatunk: Viktorunk keleti irányban készül emigrálni. Ő ott érzi otthon magát. 

Egy családi kötelékeken alapuló ország, mit ne mondjak, törzsszövetségi államban a rokonok emlegetése még a móriczi értelmen is túlmutat: hűséges és üzleti társakon, a vér közösségén túl magának a rendszernek a meghatározása. Teljességgel értehtő és elfogadható, hogy Orbán Viktornak idegen, ezer év alatt sem feldogozható a magyar európaiság.

Én már nagyon várom, hogy minél hamarább látogasson el ismét rokonai közé.

És maradjon is ott.

Törzsével együtt.