Jó ismerősöm, családunk barátja invitált gyülekezetünk levelezőlistáján a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumára, mely címében - többek között - az Európai Unió problémáira ígért megoldásokat mondani. Magam keresztyénnek és értelmiségnek is vallom, a felvetett témák is roppant mód érdekelnek, így eléggé magától értetődőnek tetszett elfogadni az invitálást.
Nem azt mondom, hogy csalódás volt az ott tapasztaltak, de mélyen megrökönyödtem az est hangulatán. A krisztusi tanításokból fakadó, általam értelmezetten elvárt vitakultúrának, megértésnek, szeretetnek nyomát alig tapasztaltam. A szervezők és felszólalók iránt érzett mély tiszteletem ellenére azt kell mondjam, hogy megoldásokat nem hallottam, s az indulatkeltésre alkalmas populista, leegyszerűsítő gondolatok inkább gátolják, ellehetetlenítik a békés megoldáshoz vezető út megtalálását.
Nem kívánok élménybeszámolót tartani, mert óhatatlanul csak mélyíteném azt a szellemi - és ezáltal fizikai - szakadékot, ami az oldalak között ma tátong. Egyszerűen nincs kapacitásom, s tán képességem sem arra, hogy egy internetes felületen a szent célt, a békét és szeretetet szolgáljam e témában. De mert ez a téma nagyon foglalkoztat engem is, s mind nemzetünk, mind földrészünk, mind hitünk és vallásaink számára fontos témáról van szó, kizárólag missziós céllal és egyetlen példával illusztrálnám azt, hogy szerintem hol és miben kellene egy valóban - feltételezem, hogy egy fórum szervezése mögött ilyen szándék áll - értelmiségi párbeszédnek fejlődnie.
Dr. Lanczerdorfer Erzsébet, a fórum moderátora felvezetésében törökellenes húrokat pengetett, melyre Mráz Ágoston politológus kis felmentést adott Törökországnak: az EU hosszú évek hitegetése után becsapta Törökországot a csatlakozási folyamatban.
Törökország formális csatlakozási kérelme az Európai Közösséghez 1987. április 14-i keltezésű. Törökország 1963 óta társult tagja az Európai Uniónak (akkor még az Európai Gazdasági Közösségnek, melyből az Európai Közösség, majd az EU lett), s 1995-ben vámunióra lépett az EU-val. Az Unió Törökország csatlakozási kérelmét 1999. december 14-én „ismerte el” hivatalosan, a tárgyalások pedig 2005. október 3-án kezdődtek.
Az 1990-es években alkotmányellenesség miatt többször is betiltották az iszlamista politika pártosodott működését, de aztán Erdoğan Igazság és Fejlődés Pártja 2002-ben megnyerte a parlamenti választásokat a szavazatok 34,3%-ával (a török választási rendszer szerint ez parlamenti többséget jelentett). Erdoğan miniszterelnöki kinevezését jogi okokból el kellett halasztani (az alkotmány szerint a miniszterelnöknek parlamenti képviselőnek kell lennie, büntetett előélettel viszont nem lehet indulni a választásokon), így Abdullah Gül lett átmenetileg miniszterelnök, s az alkotmány módosítása és egy időközi választás után 2003 márciusában lehetett csak Erdoğan miniszterelnök. Két ciklus kormányfősége után 2014-ben már nem miniszterelnöki, hanem elnöki tisztséget nyert.
Habár az elmúlt tíz évben felgyorsult az uniós csatlakozási folyamat, voltak és vannak feszültebb időszakok is. A legfőbb probléma, hogy Törökország nem ismeri el az EU-tag Ciprust. Az Európai Bizottság pedig - miközben támogatja Erdoğan gazdasági reformjait - többször kritizálta Törökországot az alapvető emberi jogok, a vallás-, a szólás- és a gyülekezési szabadság megsértéséért. Erdoğan - a '30-as évek reformjai óta szekuláris állammal szemben - tekintélyelvű és iszlamista államot kezdett építeni. Ez ellen 2013-ban emberek milliói vonulnak Isztambul utcáira. A szabad sajtó eltiprása, a növekvő korrupció és a belpolitikai elnyomás ellenére az EU-nak geopolitikailag és az uniós belső török kisebbség miatt is fontos a törökök stratégiai partnersége, melyre a közel-keleti helyzet és a migrációs hullám ráerősít. A NATO tag Törökország mindezek mellett maga is keresi a helyét, s egyensúlyoz Washington, Moszkva, Brüsszel és Tel-Aviv között, s építi saját regionális hatalmi szerepét.
Összefoglalva tehát azt kell látni, hogy míg a keresztény gyökerű EU és az iszlám gyökerű Törökország a világiasodó, globalista világrendben közeledni kezdett egymáshoz, addig a populista, harcias eszméket valló vezetések alatt távolodásnak indultak. S mindehhez hozzá kell venni azt is, hogy az EU a sorozatos csatlakozási hullámok után sok keserű tapasztalattal rendelkezik a szövetség kohéziós erejének gyöngülése tárgyában, s erősödnek a további bővülést ellenzők. Ezt a komplex, összetett helyzetet beállítani úgy, hogy az EU becsapta Törökországot, az mind politikai elemzőhöz, mind az értelmiségi megközelítéshez méltatlan leegyszerűsítés.
Vehettem volna a fórumról más példákat is, de mint a felvezetésben is jeleztem, nem szándékom az esemény beszámolóját, kritikáját megírni. Csupán arra világítanék rá kedves felebarátaim és testvéreim, hogy a gondjainkra bízott világ dolgainak üdvözítő módozatú igazgatása kicsit nagyobb kapacitású értelmiségi létet igényel. Kevesebb demagógiát és több megértést. No meg szeretetet.