Uncategorised
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

erdlako lepcsoNégyzetméter-alapú építményadót vezetett be az érdi önkormányzat, mivel eddig sokan szándékosan alábecsülték ingatlanuk értékét - közölte a Pest megyei település alpolgármestere. A szociálisan rászorulók kedvezményt, esetleg mentességet kaphatnak.

 

 

Az Érden már megszorít a Fidesz címmel, a Népszabadságban megjelent cikk így ír:

"Segesdi János (Fidesz) tájékoztatása szerint a helyieknek a korábbihoz képest legfeljebb 10-15 százalékkal kell több adót fizetniük ingatlanjaik után, és "csupán azok járnak rosszul", akik eddig a régi, az "értékbecsléses" szisztémát kihasználva valótlan önbevallást nyújtottak be.

Az alpolgármester elmondta, valóban sokan reklamálnak levélben, illetve személyesen, miután az érdi képviselő-testület módosította az építményadó kiszámításának módját. A változás lényege: az eddigi ön-értékbecslést egy ellenőrizhető, a lakóingatlan hasznos alapterületéből kiinduló számítás váltja fel. Segesdi János szerint sokan szándékosan alulbecsülték ingatlanjuk értékét, amit jól mutat, hogy a családonként fizetett éves átlag adó 13800 forint volt. Egy "bevallottan" 30 milliót érő ház után is csupán évi 30-40 ezer forintot kellett fizetni, ám nem túl sokan értékelték ennyire ingatlanjukat, és mindössze száz tulajdonos nyilatkozott úgy, hogy 30 millió forintnál értékesebb lakásban él, ami legalábbis elgondolkodtató – jegyezte meg az alpolgármester.

A korábbi, szerinte ellenőrizhetetlen és igazságtalan adószámítási mód miatt alkotott új rendeletet az önkormányzat a négyzetméter-alapú építményadóról. A januárban életbe lépett rendelkezés szerint minden érdi lakóingatlan hasznos (nettó) négyzetmétere után 400 forintot kell fizetni, ami egy nettó 100 négyzetméteres (körülbelül 20-30 millió forintot érő) házat alapul véve évi 40 ezer forintot jelent. Az összeget négy részletben lehet kiegyenlíteni.

Mivel az állandó lakcímmel rendelkező érdiek 10 százalékos kedvezményt kapnak, egy négytagú család esetében 16 ezer forint "megspórolható"; nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban 1650, életvitelszerűen itt lakó jelentkezett be a városba – jegyezte meg Segesdi János.

Szerinte aki korábban korrektül felbecsülte ingatlana értékét, az legfeljebb 10-15 százalékkal fizet majd többet, mint eddig, ráadásul a szociálisan rászorulók kedvezményt, esetleg mentességet kaphatnak. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy lakóingatlan esetében a hozzá tartozó telek, illetve a melléképületek nem "adóznak". A számítás ezután is önbevalláson alapul, de a területi meghatározás már könnyen ellenőrizhető.

Az üres érdi telkek után négyzetméterenként évente 50 forintot kötelesek fizetni a tulajdonosok – fűzte hozzá Segesdi János, kiemelve, hogy az eddig semmilyen építményadót nem fizető csaknem kétezer helyi lakoson 5 évre visszamenőleg számon kérhető majd a mulasztása.

A 65 ezer lakosú Érden élő körülbelül 24 ezer ingatlantulajdonostól évi 300-500 milliós plusz bevételre számít a megyei jogú város vezetése. A pénzt az infrastruktúra fejlesztésére, közvetve minél több vállalkozás odacsalogatására kívánják fordítani – közölte az alpolgármester."