Közterületeink
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

romer floris kerekparralA városvezetés segít igazolni Murphy törvényének egyik folyamányát, mely szerint a kerékpárosnak mindig hegynek felfelé kell tekerni.

Ahogy korábban már írtunk róla, városunk vezetése tervbe vette, hogy kerékpáros infrastruktúrát épít a Bethlen Gábor utcába, s arról is írtunk már, hogy ez az elgondolás szembe megy az alig egy éves, az érintettek támogatását bíró korábbi tervével, a kerékpárforgalmi hálózati tervvel. Ezeket a gondolatokat egészíteném ki egy olyan újabb szemponttal, mely egy gondos tervezés első fázisában kötelezően előkerül. És előkerült volna, ha gondosan mérlegeltek volna.

Hihetjük, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes, de a nyers emberi erő bevetésével megvalósuló - így a kerékpáros - közlekedésben a befektetett energia mennyisége roppant fontos útvonalmódosító tényező. Azaz, az ember egy kicsit inkább kerül, csak ne kelljen feleslegesen dombokra/hegyekre le/föl tekerni. Gyakorlott kerékpárosok tudják, hogy a nagy lejtőnek mindig van böjtje: ha sokat gurul lefelé az ember valahol, akkor ugyanzet a szintmagasságot vélhetően felfelé is le kell majd küzdeni valahol.

Ha tehát elfogadjuk azt a legális célt, hogy két iskolát, a Gárdonyit és a VMG-t össze kéne kötni kerékpáros útvonallal, akkor az útvonal biztonságosságának (forgalmának) vizsgálatával párhuzamosan, legalább ilyen prioritással meg kell vizsgálni a terepadottságokat is. Mi elvégeztük ezt a vizsgálatot a merretekerjek.hu kerékpáros útvonaltervező segítségével. A vizsgálat kiinduló adata az előterjesztés szóbeli indoklása szerinti cél, azaz a két iskola összekötése, mely nem jelenthet mást, mint kaputól kapuig vezetni az infrastruktúrát. A vizsgálat során az alábbiakat állapítottuk meg.

(Megjegyzés: A kerékpáros útvonaltervezésben bevett szokás az összes emelkedés és az összes ereszkedés számítása. Ez annyit tesz, hogy a tervezett útvonalon mennyit kell összesen felfelé tekerni, illetve összesen mennyit gurulhatunk lefelé. Ez a két adat egymással felcserélhető annak függvényében, hogy A-ból B pontba, vagy B-ből A pontba tekerünk. A tágyi útvonalnál ezt mi úgy adjuk meg, hogy az alacsonyabban fekvő VMG-ből a magasabban fekvő Gárdonyiba "összes emelkedés felfelé" érték adja meg az iránynak megfelelő emelkedést, másik irányban pedig az "összes emelkedés lefelé". A legmeredekebb pontot az útvonalon sárga pötty jelzi, helyét a magasságot ábrázoló grafikonon egy lila vonal és a hozzá tartozó adatpár adja meg.)

1. A városvezetés terve a legmeredekebb

Az előterjesztés szerint a Bethlen utca kerülne átépítésre, ezzel a Gárdonyi - Kossuth - Bethlen - Sándor utca nyomvonalon haladnának a gyerekek kerékpárjukkal.

  • távolság: 1,6 km
  • összes emelkedés felfelé: 28 m
  • összes emelkedés lefelé: 9 m
  • legmeredekebb pont: 7% (Kossuth)

gardonyi vmg szintkulonbseg 01 k

A magasságot ábrázoló grafikonon látható, hogy az útvonal nem különösebben meredek, de felfelé irányban a Rómer Flóris téri körforgalomból kiérve a Kossuth Lajos utca 7%-os emelkedőjével meg kell küzdeni. Nem okoz meglepetést: akik szoktak erre járni, azok tudják, hogy egy nem túl hosszú, de keményebb emelkedő van itt. A körforgalomból kihajtó és nagyobb sebességre kapcsoló autókat, illetve a helyi buszjáratot az itt roppant lassú kerékpáros feltartja. Azaz, ha erre vezet majd a kerékpáros útvonal, akkor ide mindenképpen külön széles (kapaszkodó-) kerékpáros sávot, de inkább koppenhágai sávot szükséges építeni.

Másik irányban jelentősebb emelkedő a Sándor utca a maga 3-4%-ával.

2. A KHT-nak megfelelő útvonal

A kerékpárforgalmi hálózati terv (melynek vonatkozó tervrészletét itt elemeztük korábban) az Arany János utcába tervez kijelölt kerékpáros nyomvonalat, melynek biztonságos átvezetését a Kossuth Lajos utcán biztonságosabban meg is lehet oldani, mint a Gárdonyi Géza utcánál. A terv csatlakozó kijelölt útvonalnak a Thököly Imre utcát javasolja. Ha ezt a javasolt nyomvonalat elfogadjuk, akkor a Gárdonyi - Petőfi - Arany - Thököly - Erkel utca nyomvonalon haladhatnak a gyerekek.

  • távolság: 1,6 km
  • összes emelkedés felfelé: 25 m
  • összes emelkedés lefelé: 5 m
  • legmeredekebb pont: 3% (Thököly)

gardonyi vmg szintkulonbseg 02 k

Ezen az útvonalon nem megyünk le az első változat legmélyebb pontjára, így a Sándor utcai szintkülönbséget sem kell számításba venni. A Kossuth Lajos utcával párhuzamos Thököly Imre utca is tartalmaz emelkedőt, de ez csupán 3-4%-os, fele akkora, mint a Kossuth Lajos utcai. Ez az útvonal elvileg hosszabb utat biztosít a városközpont felé, mint az első változat, de ha a két iskola kapuját vesszük alapul (mint hangoztatott cél: a két iskola összekötése), akkor ez pontosan ugyanolyan hosszú: 1,6 km mindkét változat.

Ennél a változatnál meg kell említeni, hogy - ahogyan majd a 3. változat esetében is - a megvalósításhoz az Erkel utca és a Thököly utca Vörösmarty - Bethlen közti szakaszának egyirányúsítását felül kell vizsgálni, azaz a kerékpáros közlekedést mindkét irányban engedélyezni kell (ahogyan a szintén az útvonal részét képező Gárdonyi utcában már tapasztalható).

3. Egy rövidebb útvonal

A 2. változat mellett érdemes azt is vizsgálni, hogy a Petőfi - Arany kitérővel szemben a Gárdonyi - Hunyadi útvonalon mintegy 100 méterrel rövidebb az útvonal. Ezzel az útvonallal egy kis közlekedésbiztonságtechnikai probléma van: a Kossuth utcát a Gárdonyi utcánál keresztezve egy zsúfoltabb csomópontban kell áttekerni, ráadásul egy buszmegálló előtt, a bent álló busz közvetlen takarásában. Nem megoldhatatlan a probléma, de mindenképpen többlet veszélyforrást jelent itt áttekerni, mint a sokkal könnyebben belátható Arany utcai kereszteződésnél.

  • távolság két iskola között: 1,5 km
  • összes emelkedés felfelé: 23 m
  • összes emelkedés lefelé: 5 m
  • legmeredekebb pont: 3% (Thököly)

gardonyi vmg szintkulonbseg 03 k

E változat domborzati adottságai megegyeznek a 2. változatéval. E változat előnye, hogy az uszodához jobb elérést biztosít.

 

Összegezve

Megállapítható, hogy ha a gyermekek biztonsága és a kerékpárosbarát környezet kialakítása a cél, akkor a KHT álatl javasolt intézkedések sokkal jobb eredményt hoznak a városvezetés által elhatározott átépítésnél: a KHT útvonala nem a forgalmas főútvonalon vezeti a kerékpáros forgalmat, s nem kergeti bele a kerékpárosokat a két körforgalomba se, s nem hajtja neki a környék legmeredekebb útjának sem. Remélhetőleg a városvezetés még egyszer átgondolja a kérdéskört, s a

  • jóval olcsóbb,
  • jóval biztonságosabb és
  • jóval kényelmesebb

útvonalon építi meg a két iskolát összekötő kerékpáros útvonalat. S mivel a két iskola (vagy így: a VMG és az uszoda) közötti kerékpáros közlekedés biztonságos módját két egyirányúsított utcaszakasz teszi szabálytalanná, minimális intézkedési csomagként elvárható ezen két szakaszon a kerékpáros ellenirányú forgalom engedélyezése.

 

Továbbiak: A nem főútvonalon vezetett kerékpáros infrastruktúra gyakorlatilag megegyezik a Mit kezdjünk az érdi lakóutcákkal? cikkben leírtakkal.