Polgárháború lett kilátásba helyezve, de még nem mindenki vette ezt tudomásul. S ez időnként konfliktusokat szül.
Egyik nap egy sárga tömegközlekedési eszközön utaztam. Tőlem kb. 3 méterre utazott egy középkorú, jól szituált férfi. Egy kék, "Állítsuk meg Brüsszelt!" feliratú kormányzati tájékoztató plakát előtt. Az úr előbb ránézett a plakátra, majd rezzenéstelen, szenvtelen arccal letépte azt. A jármű sofőrje ezt észrevette. Felállt a vezetői székből és odament a tépdesőhöz. Számonkérte, hogy miért és mivégre tette ezt. Azzal is fenyegetőzött, hogy rendőrt hív. A tépdeső nem nagyon szeppent meg a fenyegetéstől. Előadta, hogy őt jobban érdekli az alatta lévő plakát. Vitatta a rongálás tényét, s figyelmeztette a sofőrt, hogy az a plakát az ő pénzéből került oda, pedig nem akarta oda tetetni, így joga van azt eltávolítani.
Az egyik utastárs (50-es hölgy) beleállt a témába a tépkedő ellenébe: micsoda garázdaság, felháborító, rendőrt kell hívni! A sofőr végül nem hívott rendőrt, visszaült a székébe és tovább indult. De úgy nézett ki, hogy a tépdeső egyedül marad a járművön véleménynyilvánítási akciójával. Ezen a ponton beszálltam a vitába. Megkérdeztem a hölgyet, hogy mit gondolt, mi lesz, ha a kormányfő polgárháborúval fenyeget, ha polgárjogot nyer a tenyérviszketés, ha majerzsoltok arra buzdítanak, hogy essünk egymás torkának? Mit gondolt, mi lesz? Békésen utazgatunk egymás mellett a buszon és bambán tűrjük, hogy uszítsanak minket Brüsszel és egymás ellen? A hölgy kioktatott, hogy az Úr is megmondta, hogy nem dolgunk e világi dolgokkal foglalkozni, meg még valami zavaros okfejtésbe kezdett. De én csak ismételtem a kérdésemet. Ha vannak társadalmi törvényszerűségek és ezen törvényszerűen bekövetkező események érdekében egymásnak ugrasztják az embereket, akkor ugyan mit képzel, mi lesz? Jobb, ha felkészül, mert ma még csak plakátokat rongálnak, festéket dobálnak, tüntetésről hazatérőket vernek, de hamarosan a tömegközlekedési eszközökön is verekedni fogunk. Úgyhogy jobb, ha elhallgat, ha ilyen agresszív plakátrongálókkal találkozik. Saját érdekében, mert a békés utazgatások kora itt kezd véget érni.
Épp egy megállóba érkeztünk, a nő leugrott a járműről. Ekkor néztem körül az utastársakra. Az addig fapofával, fásultan utazók ekkor már élénken figyeltek, a hozzánk közelebb ülők egyértelműen helyeseltek.
Azóta azon gondolkodom, hogy milyen apróságon múlnak dolgok. Egy szikra kell csak, s lángra kap a száraz gyújtós. És milyen forgandó a helyzet! Az első ellenálló még megszeppen, mert van még, aki számon meri kérni. De csak egy ember kell, aki mellé áll, s rögtön kiderül: tucatnyian éreznek úgy, mint az első bátor! Legszívesebben ott tépkedné mindenki a plakátokat, s kiállna Brüsszell mellett. Ki akarják mondani, hogy elég volt! Nem lehet őket tovább hülyének nézni!
Ez volt ott az arcokon, s erről beszélgettünk a következő pár megállónyi idő alatt. És ennek a pár embernek megvolt az első közösségi élmény is: megfutamodott a viktoriánus kisebbség. A tömegközlekedési eszközt, ha csak rövid időre is, de jelképesen visszafoglaltuk.
És hogy milyen plakát volt a leszaggatott plakát alatt, amit a plakátszaggató látni akart?
"Kérjük, vigyázzanak értékeikre!"