...avagy most meg majd kardlapoztatni is fog?

Az van, hogy van ez a jelenség itt Magyarországon (IS), ami abból áll, hogy egyes emberek azt képzelik, hogy ha már úgyis az ő pártjuk van a hatalmon, akkor attól már nekik is szabad mindent! Szólok, Polgármester Úr, hogy önről van most szó! Önről is! És szólok, hogy ez azokra sem igaz, akik pedig ugyanúgy elhiszik ezt, csak nem a saját kis szemétdombjukon, hanem országosan.

 

Kezdte azzal, hogy az Érd körbébe belerúgott! Jól elmúlatta ezzel az időt, mert így azt képzelte fene nagy elbizakodottságában, hogy megbüntetheti őket azért, mert egy jelöltet merészeltek támogatni, aki az Ön jelőltjével szemben indult.

Ki a fenét érdekli az, hogy Ön a saját homokozójában éppen kivel szórakozik – ahelyett, hogy dolgozna, amire egyébként felesküdött –, vagy melyik vélt, vagy valós politikai ellenfelét gyepálja? Tudja mennyire lesajnáják ezt az érdiek? Nem írok választót, mert azok számszerűen 8 247-en voltak 2014-ben, mikor megint ideszavazták magát a nyakunkra! Ez pedig rohadt kevés ám az eleve a névjegyzékben szereplő 52 813-al szemben! De ha a kis homokozójában maradt volna, akkor az senkit nem is érdekelne!

De nem! Ön fogja magát és először pitiáner bosszúból, el akar törölni egy hosszú évek óta sikeres rendezvényt. Ami mára már hagyomány! Egy olyat, ahol számtalan érdi család (Igen gyerekes családok! Tudja? Családok éve!) örömmel vesz részt! Egy olyat, ahol soha magán kívül politikus ki sem nyitotta a száját! Az is a szervezők hatalmas szívét dícséri, hogy a kalapja alatt odaengedték Önt is. Amit azzal köszönt meg, hogy gyermeteg propagandaszöveget tolt a vidám érdiek arcába! Már aki egyáltalán tudta, hogy ki az a dohányette hangú bácsi, aki öltönyben, kireszelkedve dünnyög a mikrofonba!

Nem! Ön fogta magát, és a legalantasabb és végtelenül gyermeteg módon, nem városi rendezvénynek minősítette azt, ami évek óta hagyományosan AZ! És még volt képe közterülethasználati díjat kérni arra a főtérre, amit az érdi adófizetők pénzéből rontottak el éppen Önök! Tudja, eszméletlen hiba volt ez már akkor is! De a szervezők értelmesebbek voltak Önnél, és sokkal fontosabb volt számukra a sok-sok érdi. Így – hosszú évek jól bevett szokását felrúgva – kénytelenek voltak más helyszínt keresni! Megtalálták, mert meg akarták találni! Megtalálták, mert azoknak akartak jót, akiknek Ön állítólag a vezetője!

Akkor szerencséje volt. Sokan azt sem tudták, hogy miért változott a helyszín. Volt rendezvény, elmehettek az Érd körbére! Nem maga miatt, ne képzelje! Hanem pont a szervezők lokálpatrióta és a városért tenni akaró szemlélete miatt!

Most meg oda fajult Ön, hogy a Tökjó fesztivált is szétcseszi? És az ok ugyanaz... a szánalmas és piti politikai revansvételi szándék! És tudja mi van? Az, hogy megint a szervezők azok, akik kirángatják Önt a slamasztikából! Mert ők kedvesek és fontosabb nekik a gyerekek és felnőttek mosolya, mint az, hogy Önt (Teszem hozzá joggal tennék!) pellengérre állítsanak!

Tudja azt Ön, hogy megint - és már sokadszor - mit tett?

Azt tette, hogy szülők, gyerekek és egyáltalán valami közösségi életet élni akaró érdi emberek szórakozását lehetetlenítette el! Megengedem, gyermekeink arcára mosoly helyett, egy hatalmas pofont akasztott!

Hogy is van a walesi bárdokban: „Király! Te tetted ezt!”

Ön, aki polgármester; Ön, akinek ezt a lerobbant és közösségi életet egyáltalán nem élő várost vezetnie kellene; Ön, aki példát kellene, hogy mutasson!

És mit hallok? Hogy vannak, akik békésen mégis ki akarják vinni a tökeiket a Főtérre, mert a közösség élni akar. Mert a gyerekeiknek, saját maguknak, a közösségnek örömet akarnak okozni.

Most mi lesz Polgármester Úr? Mit fog velük tenni? Ön persze semmit, mert Ön ahhoz is gyáva. Kicsavarja a jogszabályokat, és azok mögé bújva éli az életét.

Most akkor karhatalmat, vagy közterület-felügyelőket fog rájuk küldeni? Gyerekekre és szüleikre? Nem érzi Polgármester "Úr", hogy hová jutott?

András! Ön a város egyik fő ellensége lett!

Azon sem csodálkoznék, ha a gonosz elijesztésére a hagyományok mentén kifaragott tökök arcán, az Ön képmása „tündökölne”. Bár ez nem lenne jó így, mert mára Érden Ön lett maga a Gonosz, akit vélhetően már nem csak a faragott tökök kell, hogy elijesszenek.

 

Kapcsolódó: Fesztivál nélkül is töklámpások a Főtéren

Szeretne friss cikkeinkről értesülni? Iratkozzon fel  oldalunkra!

 

Írd meg ide!