Mindenki képviselője
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

erdlako fogaskerekA javasolt településrendezési eszközök módosítása profi módon dokumentált, nagy figyelemmel és alapossággal összeállított anyag. Azonban a tervezési program által meghatározott tartalom számomra hiányos.

 

 

Tisztelt Polgármester Úr, Jegyző Asszony, Főépítész Úr!

Érd Önkormányzatának honlapján olvasható "Városközpont és Mihálytelep településrendezési eszközeinek elfogadás előtti közzététele" című tájékoztatás alapján az alábbi összefoglaló észrevételeket teszem: (most írásban mert ugyan már sokmindent elmondtam, de szavaim eddig kevés sikert arattak)

A javasolt településrendezési eszközök módosítása profi módon dokumentált, nagy figyelemmel s alapossággal összeállított anyag. Azonban a tervezési program által meghatározott tartalom számomra hiányos.

  1. A város főterének kialakítása most sem történt meg. Jelöl a terv ugyan egy főutca szakaszt, de ez Érd főterének nem alkalmas. Érd főterét többfunkciós, város népességének, a főtéri rendezvények látogatottságának megfelelően méretezni kell. Szükséges differenciálni a főtér területét, egyes méretezett részeit közparkként, fórumként, agóraként illetve rendezvénytérként kell kialakítani. A jelölt főutcai szakasz egyiknek sem felel meg. Nem érthető mi a tervezés célja, várospolitikai a koncepciója?
  2. A vízfelület korunkban a hasonló méretű városok központjainak fontos városépítészeti eleme. Érd központi területét keresztül metszi egy állandó vízfolyás, amely a központ alatt a Calvin tértől az Alsó u. 11-ig zárt csatornában vezet. Javaslom a vízfolyást a város központjában, kertépítészeti, térépítészeti eszközökkel igényes módon kialakítva a felszínen vezetni.
  3. Közlekedési rendezés egyik legjelentősebb beavatkozása az Alsó utcai terepszint alatti parkoló jelölése. Az Alsó utca felszín alatti kivezetését a Budai útra kötelező szabályozási elemként javaslom jelölni.
  4. Alapvető várostervezési, közlekedésfejlesztési elv, hogy a központi területekről kifele vezető utak forgalmi kapacitása nagyobb legyen mint a bevezető utaké. Ezt Érd városközpontja esetében is meg lehet tenni. Hiszen a központ közelében van egy országos főút és egy autópálya csomópont. Javaslom megoldani a csak kifele vezető, autópálya és 6-ós út csomópontjába csatlakozó új útszakasz jelölését és területbiztosítását.

Amennyiben fogadókészség van a fenti javaslataimra szívesen megfogalmazom az ezekkel kapcsolatos részleteket is. Ha a jövőben szeretnek, hogy több észrevétel érkezzen hasonló témákban javaslom, hogy olyan időpontban tegyék közzé a városrendezési terveket véleményezésre, amikor az emberek többsége nem nyári szabadságát tölti.

Mindenkinek valódi városépítészeti eredményt kívánok további munkája során.

Érd, 2009. szeptember 3.

Tisztelettel:
Rumi Imre