podcast
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Elkezdte második évadát az Érdi Ökofilmklub az érdi Parkvárosi Közösségi Házban. Az első évad sikere után egy osztrák-német dokumentumfilmet nézhettünk meg - a támogatóknak köszönhetően ingyen - földünkről, a műanyag bolygóról, azaz a mindent elborító műanyagokról.


 

erdlako plastic planetMi lenne, ha kiderülne, hogy a levegő rákkeltő? Csak legyintenénk, hisz nem tudunk nélküle élni. Hasonló a helyzet a műanyaggal, azzal a különbséggel, hogy sok fajtája bizonyítottan egészségkárosító. Nehéz dolog a témáról szórakoztatóan és mégis kissé elmélyülten beszélni, az érdi ökofilmklub szeptemberi alkalmán vetített film és az azt követő beszélgetés mégis elég jó kísérletet tett rá.

A szervező-moderátor Uhri Bálint ezúttal Merza Pétert, a Humusz munkatársát hozta el beszélgető vendégnek. A természetvédelmi mérnöki végzettségét alapszakon a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán szerezte, a mesterképzést pedig a Szent István Egyetemen végezte el. Óvodásoktól a nyugdíjasokig, minden korosztály számára tartott már szemléletformáló foglalkozásokat, előadásokat, így mindenkivel megtalálja a "közös hangot".

A következő félóra a késő éjszakába nyúló, izgalmas beszélgetésből mutat be egy-két szeletet.

A filmet meg lehet nézni itt: https://www.youtube.com/watch?v=5bNxEvhd58E

A további filmekről, időpontokról az Érdi Ökofilmklub oldaláról értesülhettek: https://www.facebook.com/ofkerd

 

erdlako podcast

FELIRATKOZÁS

podcast hallgass RSS2

podcast hallgass SubscribeOnAndroid

podcast hallgass playerFM

podcast hallgass spotify

podcast hallgass Stitcher

A podcasting technológia lehetővé teszi digitális hang-, videó- és más állományok sorozatszerű közzétételét az interneten, úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott műsor epizódjait tartalmazó csatornákra. Az ilyen technológiával közzétett műsorok neve a podcast. A felhasználó egy erre alkalmas szoftver, app használatával feliratkozik a podcast hírcsatornájára (RSS), mely hivatkozásokat tartalmaz a podcastot közzétevő szerverén található digitális médiaanyagokra. A szoftver - egy feed olvasóhoz hasonlóan - időről időre - beállítástól függően, ha WIFI-re csatlakozik az eszköz -  automatikusan ellenőrzi az hírcsatornát új epizódokért, és letölti az MP3 vagy videó-állományokat, melyek ezután internetkapcsolat nélkül is meghallgathatóak. Akár utazás, munka, kirándulás közben. meghallgatás után pedig automatikusan törli a készülékről. (A https://hu.wikipedia.org/wiki/Podcasting alapján.)

Az érdlakó podcast RSS címe:
erdlako.hu/component/podcastmanager/?format=raw&feedname=1

Ajánlott applikáció: https://player.fm Feliratkozás a player.fm appal: Böngészés / kereső mezőbe írd bele: érdlakó / pipa.

 

Ha be akarsz kerülni a műsorba, akkor írd meg a témát vagy küldd el a(z akár a mobiltelefonoddal készített és felhőben megosztott) hangfájlt az erdlako pont podcast kukac gmail pont com címre! (További infó itt.)