A városhatáron túl
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Az már látszik, hogy a kormányzat idei célkeresztjében a civil szervezetek vannak. Sokat fogunk még a témával foglalkozni, hiszen a gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás jogát készülnek megvonni az állampolgároktól. Olyan tevékenységeket, olyan munkahelyeket szüntetnének meg, melyekkel csak annyi baj van, hogy az uralkodó kormánynak nem tetszik. A politizálás, mint tevékenység maga kerülne monopolizálásra. Ha hagyjuk.

Riport a tévében.

Kovács Zoltán, kormányszóvivő: Demokráciafelfogásról is beszélünk.

A politikát választott politikusok csinálják.

Egyrészt Magyarországon egy átlagos választókerület 70.000 fő. Tehát ahhoz, hogy valaki a Parlamentbe kerüljön, 70.000 ember akaratának kifejeződése után van lehetőség. Ezek a civil szervezetek kit képviselnek? Soha senki nem választotta meg őket, tagságuk eltörpül egy magyar választókerülethez képest, mégis - ön is látja, akár a sajtón keresztül, akár a nemzetközi hálózatokon keresztül - véleményt formálnak, egymásra hivatkoznak, rangsort állítanak fel és konkrét politikai lépéseket próbálnak meg megvalósítani.

Riporter: Így működik a demokrácia. A civil társadalomnak lehetősége van önszerveződésre és bizonyos álláspontok képviseletére. A világon mindenütt ezt csinálják a civil szervezetek.

Kormányszóvivő: Addig, amíg nem merészkednek, illetve nem lépnek arra a területre, ahol a felelősség kérdése is felvetődik, amikor konkrét politikai intézkedéseket követelnek vagy mondanak anélkül, hogy felelősséggel bírnának a szavaikért.

Egy civil szervezet nem arra hivatott, hogy politikát csináljon.

Lehet véleménye a politikáról, fogalmazhat meg olyan véleményt, amellyel a politikát adott esetben befolyásolja - láttunk számtalan ilyen dolgot, és ezzel nincs is semmilyen baj. Amikor politizálnak, azzal viszont baj van.

Eddig az idézet, s akkor rögtön szögezzünk is le valamit! A kormányszóvívőnek nem az a dolga, hogy véleménye legyen. Ő aztán végképp nem politizál. Őt aztán végképp nem választotta meg senki. Nem az a fajta munka, ahol ezt megtehetné. Ó csak szócső. A kormány üzenetét adja tovább. Így már érthető? Kovács Zoltán kormányszóvívővel (no meg a rezsibiztossal) üzent hadat a kormányzat a politizálni merészelő civileknek.

Az idézet a videóban 7:30-tól. De érdemes az egészet megnézni.

És - nem is annyira - végezetül egy másik idézet:

A politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni.

De ezt már egy francia mondta. Aki elég sokat harcolt nemzetéért, országának szabadságáért. Akinek elég jó fogalmai voltak az ellenségről és a szövetségesekről. Aki kétszer is vezette országát az elnöki székben. Charles De Gaulle.