Egy értelmetlen és álságos vita dúl a bulvárpolitizálók közt. Az egyik oldal azt állítja, hogy városunk sose látott fejlődésének szemtanúi lehetünk, másfelől pedig úgy látják, hogy holtponton vagyunk, semmi se történik.

 

Mi az igazság? Az tény, hogy az uniónak köszönhetően a történelem során sosem látott fejlesztési pénzek érkeznek városunkba. De ezek elköltése valóban fejlődést hoz?

És mielőtt elindulnánk a választ keresni, rögtön emeljük is a tétet egy nehéz és összetett kérdéssel:

van-e a fejlődésnek valamiféle célja, és vajon mi lehet az?

Kezdjük a fogalom tisztázásával!

A fejlődésre több definíciót is ismerünk. Talán a legelső, legegyszerűbb szerint a fejlődés: jobbra jutás. Avagy haladás: egy alacsonyabb állapotból, szintről, kisebb mértékről fokozatosan egy magasabbra lépés.

Ez előre vetíti a következő megfogalmazást, mely szerint a fejlődés nem más, mint érési, növekedési folyamat: gyarapodás, testi (és értelmi) növekedés a bennük rejlő lehetőségek kibontakozásával.

A fejlettségi szint az a haladással, kiteljesedéssel elért állapot, mely jobb a korábbinál.

A filozófia szerint a fejlődés az a változási folyamat, amely az egyszerűbből kiindulva egyre bonyolultabbá válik. (A társadalom fejlődését a történelem tárgyalja.) A materialista világszemléletben a fejlődés elsősorban mennyiségi tényező.

Azt a Magyar Nyelv Értelmező Szótára alapján is vita nélkül el kell fogadjuk, hogy a

fejlődés valaminek a (...) teljesség felé haladó alakulása, változása. Azon állandó változás folyamata, amely során az alacsonyabb, egyszerűbb, rosszabb a magasabb, összetettebb, jobb állapot felé halad.

Persze ebből a megfogalmazásból nem derül ki az, hogy mit jelent a jobb. Kinek a számára jobb? Melyik lénynek, egyednek, fajnak? Mely országnak, társadalmi rétegnek?

Ezzel a kérdéssel már hivatkoznék is György Lajos gondolataira, mely többek között 2005-ben a Mi a fejlődés, van-e értelme és célja, mi felé haladunk? címmel is megjelentek.

Ő is azt mondja, hogy noha a fejlődés egyfajta differenciálódás, bonyolultabbá válás, azaz mozgás az egyszerűbbtől az összetettebb felé, de

a végső cél mégis csak egy összhang, az integrálódás.

A rendszerelmélet azt is hozzá teszi, hogy ebben hatalmas szerepe van a rendszer egyes részei közötti kapcsolatoknak, kölcsönhatásoknak. Minél több alkotórésze van egy rendszernek, annál több a kölcsönhatás, a kapcsolat-lehetőség. Márpedig ezen kapcsolatok megléte, ezen kapcsolatok minősége alapvetően határozza meg a fejlettségi szintet, végső soron pedig azt, hogy beszélhetünk-e fejlődésről.

Ezt felismerve a magam fajta gondolkodók „evolúciós hite” arra épít, hogy jobban összeegyeztetjük egymással azt ami VAN, és azt ami LEHETNE.

Az evolúciós felfogás kijelöl egy olyan célt is, amely méltó arra, hogy energiát szenteljünk neki

- írja György Lajos.

A társadalmi megnyilvánulások alapján az egyértelmű, hogy haladni, „fejlődni” akarunk. De az nagyon nem egyértelmű, hogy hova. Úgy gondolom, hogy nem érdemes azon vitatkozni, hogy városunk, társadalmunk halad-e, avagy nyugvópontban áll-e, mert az tény, hogy mozgásban van. De tekinthetünk-e a szemünk előtt zajló beruházásokra a fejlődés jeleként? Ezek a rész-elemek alkotnak-e rendszert, van-e köztük kapcsolat, s ha igen, akkor ez pozitív-e? Szolgálják-e a jobbá válást, s ha igen, akkor olyan intenzitással szolgálják-e, mint lehetne?

Félreértés ne essék: nem a tökéletességet kérem számon, hiszen a tökéletességre legfeljebb csak törekedhetünk, azt el nem érhetjük. De ha a mostani forrásokat rossz hatékonysággal használjuk fel, s elvesszük a mostani középszerű beruházásokkal a jobb megoldások elől a lehetőséget, azaz nem vagyunk olyan jók, mint lehetnénk, akkor az valóban fejlődés? Ha a mi generációnk megoldhatna egy problémát, de nem teszi, akkor azzal mulaszt.

Ha ismét elkövetjük apáink hibáit, akkor nem fejlődünk. Fejlesztünk, beruházunk, de végül is csak körbe-körbe járunk.

Aki a dolgok összetettségét tagadja, aki az egyes beruházásokat egyszerű betonozásra silányítja, az a fejlődés ellensége. Mert a fejlődés legnagyobb ellenségei az önzés, a haszonlesés, a központosítás, a sokféleség tagadása.

György Lajos a haditechnikából vesz példát: a „fejlődés” a számszeríj felől halad a neutronbomba, a biológiai és genetikai fegyverek felé. Ha a fejlődés a hatékonyság növelését jelenti, akkor a gyilkolási hatékonyság hatványozottan növekszik. De nem nevezhetjük a pusztulás felé vezető utat fejlődésnek!

Én azt mondom: a rákos sejt is fejlődik, de ez egyáltalán nem szolgálja a mi boldogulásunkat, s végső soron ebbe a fejlődésbe bele is pusztulhatunk.

A 21. század második évtizedében mindezeken felül egy megkerülhetetlen fogalommal is foglalkoznunk kell. S ez a fenntartható fejlődés, mely (kiterjesztett) értelmezése szerint a szociális jólét elérésére anélkül kell törekednünk, hogy Földünk, hazánk, környezetünk ökológiai eltartó-képességét ne meghaladó módon fejlődjünk.

S hogy ez mennyire nem így van ma Érden, arra az elmúlt hónapokban számos példát hoztunk már az Érdlakón. Például:

 

Tehát összességében nem tagadhatjuk, hogy Érden az elmúlt években rengeteg minden épült: utak, épületek, intézmények, közművek. De hogy ez valóban fejlődés lenne? Véleményem szerint inkább elszalasztott lehetőségek. Építőipari tevékenységek, melyek mellett burjánoznak a rákos sejtek.

 

 

Szeretne friss cikkeinkről értesülni? Iratkozzon fel  oldalunkra!

 

Írd meg ide!