Hogy miért kellene (majdnem) csípőből azonnal választ adni arra a kérdésre, hogy "mennyibe kerül egy átlagos utca felújítása", vagy legalábbis különböző kategóriákra bontva ugyanezt gyorsan megválaszolni?

Mert azt feltételezem, hogy Érd mostanság elég sok utat épít, s ezt közpénzügyileg szabályosan teszi. Azaz közbeszerzést folytat le a tervezésre is és az építésre is. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzés alanyaira vonatkozóan több rendelkezést tesz. Így például a 28. § szerint az ajánlatkérő köteles a közbeszerzési eljárást - a beszerzés tárgyára és becsült értékére tekintettel - megfelelő alapossággal előkészíteni, s e felelősségi körében köteles a becsült érték meghatározása céljából külön vizsgálatot végezni és annak eredményét dokumentálni. A vizsgálat során az ajánlatkérő objektív alapú módszereket alkalmazhat, például előzetesen ajánlatokat kér be, arra szakosodott szervezetekkel piackutatást végeztet, szakmai kamarák által ajánlott díjszabásokat, adatbázisokat alkalmaz, vagy éppen - és általában ezt szokták választani az önkormányzatok, hiszen ez mindig rendelkezésre áll, ha korábban végeztek már hasonló munkát - az ajánlatkérő korábbi, hasonló tárgyra irányuló szerződéseinek elemzésével határozza meg az építés vagy felújítás becsült értékét.

Tetszik érteni? Önkormányzatunknak kötelessége tudni, hogy egy útfelújítás előre becsült értéke mennyi, mert ezen adat nélkül nem megfelelően készíti elő az erre irányuló közbeszerzést (és ezzel a beruházást).

Tekintettel arra, hogy a kérdés "egy átlagos érdi mellékutca" aszfaltozásáról szólt, "nem luxus kivitelben, hanem a szokásosban", ez elég jól körülhatárolható kategória. Persze a válaszadó lehet pontosabb, precízebb a kérdezőnél, s válaszolhat úgy, hogy az elmúlt években alapvetően X különböző típusú utcára Y különböző technológiát alkalmaztak. De erősen meg lennék lepve, ha az érdi mellékutcák tekintetében X nagyobb lenne 3-nál, s azt tapasztaltuk is, hogy Y nem több 4-nél (mart aszfalt, aszfalt, emulzió, valamint építés alapozással és szegélykővel).

Egyet nem mondhat: hogy rossz a kérdés. Meg nem hadoválhat mindenféle szélességekről meg mértékegységekről. Hiszen éppen ez a kérdés: az átlag. A legegyszerűbb az lett volna, ha az elmúlt évek útépítési beruházásainak forintosított értékét elosztanák a hozzájuk tartozó fizikai mértékegységgel (hosszal vagy felülettel). Azt pedig ne mondják, hogy ez bonyolult és nincs meg, mert - mint látjuk - a közbeszerzési törvény értelmében minden beruházás előkészítésénél szükség van erre az adatra (vagy ennek a súlyozott értékére).

Hab a tortán, hogy Érdnek van útkoncepciója is. Ez a koncepció tartalmaz keresztmetszeteket, kivitelezésre technológiai utalást, és egy rakás egyéb dolgot, még konkrét utcákra vonatkozó javaslatokat is. Ebből készülhet(ne) előre költségbecslés, alapanyag van bőven.

Cseresznye a hab tetején, hogy a benne foglalt követelmények is számon kérhetők. Miért érzem úgy, hogy az aktuális sikerpropagandában a tervezett 3 megújítandó csomópont nem teljesíti ezeket? Új terveket nem láttunk még, lehet, hogy a 20-30 éves tervek alapján készítették elő, kérték és kapták meg rá a hatósági engedélyeket?