Színvakság
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times
Míg az egyik oldalon Magyarország harmadik  közjogi méltósága azt üzeni a nőknek,  hogy tessék mán több unokát gyártani, addig az általa vezetett parlament hatalmas lépést tesz az ultraliberális állam felé. Az építési törvény előkészítés és egyeztetés nélküli módosítása az év utolsó ülésnapján január elsejétől lehetővé teszi, hogy 300 m2 alapterületig engedély nélkül gyakorlatilag bárhová lakóépületet lehessen építeni.
 
Nem számít az övezeti besorolás, nem számít a településkép, a műemléki környezet, de az sem, hogy végül ténylegesen mire fogják használni. Azaz az állam nem szól bele abba, hogy hol van az a hálószoba, csak abba, hogy mit csinálsz benne.
 
Az állam látványosan kudarcot vallott az építésügyi közigazgatásban. Nem tudta megszervezni, hogy az építési engedélyeket gyorsan adják ki, keveset kekeckedjenek a hatóságok, s az ügyek érdemi intézése mellett javítsanak a településképeken. Bár sokan szavaztak a Fidesz "erős állam" ígéretére, de a szakmai előkészítéseket nélkülöző közigazgatási reformok nem csökkentették, inkább növelték az anarchisztikus jelenségek számát. A magyar állam most belátta, hogy nem képes ellátni építésügyi feladatait és inkább nyitott az ultraliberális (értsd: minden határon túl bízva az állampolgár bölcsességére reá - és vita esetén a polgári bíróságokra - bíz minden feladatot és terhet) állam felé.
 
Az állam lemondott hát az épített környezet alakításának közügyéről, de az eddigieknél intenzívebben beleszól a családtervezésbe. Ezt milyen ideológiával magyarázzák meg?