civilekMi a közös az Elvira major ipari parkjában, a Fürdő utca betemetett Sulák-patakjában, a Széchenyi iskola megszüntetésében és Paks2-ben? Nem, nem Soros.


Érdemi vita. De miről is?

Az alapvető probléma ott szokott kezdődni, hogy a politikai vezető (legyen a továbbiakban egyszerűen csak Városvezető, de értve alatta a másszintű politikai „beruházó”-t is) a kész Megoldást teszi le az asztalra. Nem a Problémát, hanem rögtön a Megoldást. Az egyetlen szóba jöhetőt.

Ezek után a Városvezető ragaszkodik ahhoz, hogy a Probléma megoldása az, amit letett az asztalra, azaz maga a Megoldás. Míg az egyes szakmák képviselői elkezdenek alternatívákról beszélni. Azaz megkérdőjelezik, hogy a felvetett Problémára adott egyetlen, avagy legjobb megoldás éppen az, amit a Városvezető kész látványtervvel beterjesztett a Testületnek. A Városvezető nyilván azzal fog védekezni, hogy szakemberek készítették a terveket, s ugyan kicsodák azok a Bírálók, akik meg merik kérdőjelezni a Mérnök hozzáértését és lelkiismeretes munkavégzését.

És ezen a ponton értelmetlenné is válik a vita (nevezném párbeszédnek, de inkább a veszekedés lenne a jó kifejezés). Hiszen nem arról beszélgetünk, hogy milyen szerepet szánunk egy adott területnek. De nem is arról, hogy milyen problémákkal kell megküzdenünk az előttünk álló időszakban, s ehhez milyen eszközeink, milyen forrásaink vannak, mi hiányzik hozzá, mit kell előteremteni. Ezeket a kérdéseket sosem a Mérnök dönti el. Hanem a politika. Autoriter vezetés esetén a Városvezető. Demokratikus döntéshozatal esetén a településtervezés, a településszociológia, az ökológia, a településüzemeltetés, a közlekedésszervezés, stb. szakterületek képviselőinek véleménye alapján testületek (szakbizottságok, képviselő-testület).

Indulhat hát a személyeskedés

A megkérdőjelezett Megoldás atyja, a Városvezető személyes támadásként veszi a bírálatot, a Mérnök védi a művét (már ahogy tudja), holott azt általában senki sem vonja kétségbe, hogy amit terveztek, az megfelelő arra, amire tervezték. A Megoldás megoldás jellege válik kérdőjelessé, azaz a felvetett Problémára mennyire ad választ, mennyire jó választ ad, milyen hatékonysággal (megtérül-e a beruházás), hány új problémát keletkeztet.

A Városvezető a személyesnek vett támadásra mindezen érdemi kérdések megválaszolása helyett személyeskedő választ ad. S mivel egy közösségben jellemzően ugyanazok a személyek foglalkoznak a közlekedés, az épített környezet, a közösségi beruházások műszaki tartalmával, a felek gyorsan kiismerik egymást, egymás erősségeit, egymás gyengeségeit, a közösség többi részének érdeklődését, befogadókészségét, a kommunikációs lehetőségeket.

És hát persze. Mivel a Bírálók már eleve a KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS-t hiányolják (lásd alább), de ezt a Városvezető sosem gyakorolja, borítékolható, hogy a Bírálók mindig bírálattal állnak majd elő. Így rájuk lehet sütni az Örök Elégedetlenkedők bélyegét. Ez azért is remek megoldás a Városvezetőnek, mert nem kell az érdemi észrevételekkel foglalkozni: ezek ilyen Örök Elégedetlenkedők, ezeknek semmi se jó, különben is Soros és Ron Werber küldte őket, fizetett ügynökök, gyűlöletkeltők. Hamis híreket keltők.

Azaz a téma sárdobálásba, anyázásba, hatalmi harcba torkollik. Akkor is, ha a Bírálók jó szándékkal, csupán saját vagy környezetük védelmében mertek jobbító szándékkal szót kérni. Gondolván demokráciában élnek, a szólás és a vélemény szabad. Erre burkoltan vagy direkt lezsidózzák, lekommunistázzák, lehazaárulózzák. És a legsúlyosabb váddal is illetik: politikai szándék vezérli őket. Ettől aztán minden tisztességes polgárnak el kell mennie a kedvének a … mitől is?

Közügy

A Probléma a legritkább esetben szakmai kérdés. Az esetek döntő többségében a maga nemes egyszerűségében KÖZÜGY. Közügyekben a döntés a politikai közösséget illeti. Demokratikus közösségekben ez azt jelenti, hogy az érintettek, a közösség tagjai –  a gyakran egymástól különböző elképzeléseiket – nyilvános vitákban képviselhetik, ütköztethetik. Az érvek mérlegre kerülnek, vita alakul ki. A vitában odafigyelnek egymás érveire, az álláspontok normális esetben közeledhetnek is egymáshoz.

Ez a vita segítség a Városvezetőnek és a Testületnek a megalapozott és bölcs döntési folyamatban. No és abban, hogy a döntést végül elfogadják azok is, akik érdekét, javaslatát nem építették be a Megoldásba. Jogalap arra, hogy a Döntés elfogadását megkövetelhessék azoktól is, akiknek egyetértését nem tudták megszerezni.

Igen, a vitát politikai keretek között kell tartani. De ez nem csökkenti, hanem éppen ellenkezőleg, növeli a szakmai érvek jelentőségét. A feleket logikus, alátámasztható érvelésre kényszeríti. Időben. Nem a döntés után, hanem a megfelelő megoldás kiválasztása során. Ebbe a vitakultúrába ugyanis eleve beletartozik az, hogy az ismert problémák megoldására indított társadalmi párbeszédbe bekapcsolódni, beleszólni nem szégyen. Sőt, elvárás. Kerüljenek felszínre azok a szempontok, amire a Városvezető magától nem gondol! Egy ilyen vita végén a Városvezető a bölcs és felelősségteljes döntőbíróként jelenik meg. Övé a dicsőség, ő lehet a Városépítő.

A világ szerencsésebb fejlődésű országaiban létezik erre egy bevált módszer. Igen, ez a közösségi tervezés. Az érdekelteket, a közösség tagjait, képviseleti szerveket már a döntés-előkészítés folyamatának elején tájékoztatják, véleményüket és ötleteiket kérik, azokat a döntéshozatali folyamatban figyelembe veszik. Rendes, hivatalos üléseken, jegyzőkönyvezett módon, az alakuló tervezetekben nyomon követhetően. A nyilvánosság előtt, a városi honlapon is dokumentáltan. A módszer „hátránya”, hogy az előre eldöntött, védhető érvekkel nem rendelkező Megoldás nem nyomható le a valódi társadalmi partnerek torkán. Ezért itthon ritkán találkozunk a módszerrel.

Mifelénk a nyilvános vita inkább a Döntés után szokott kezdődni. Amikor az álláspontok már kellően merevek, a Városvezető számára presztízskérdés korábbi Döntésének védelme. Nem engedhet, hiszen ő a Városvezető. A döntéshozatal dokumentálatlansága, zártsága miatt a felmerülő bírálatokra lehet azt mondani, hogy a Városvezető ilyet nem tervezett, a bírálat nem is igaz, ő is megvédi az értékeket. A közösség tagjai nem tudják eldönteni, hogy kinek van igaza, mert az igazság mélyen el van rejtve soktucatnyi oldal átolvasása utáni mélységekben.

A nem átlátható döntéshozatali folyamtokban persze megjelennek azok az elemek is, akikre joggal lehet kígyót s békát kiáltani. A spekuláns befektető, a gaz környezetkárosító, a döntéshozó rokonsága-pereputtya az egyik oldalon, a hatalmi harcban alulmaradtak, a revansra vágyók, a beteges üldözési mániában szenvedők a másik oldalon. Ezek ellen is csak az átlátható, nyomon követhető, számon kérhető döntéshozatali folyamat ad védelmet. És sokat elárul a szándékokról, ha az nem ilyen.

 

Mindezek fényében érdemes fogadni azokat a híreket, melyek városunk egyes beruházásai kapcsán megjelennek. Beruházás temérdek van, a közpénz gyors elköltésében hatalmas érdekek mozognak, míg lakókörnyezetünk, bolygónk csak egy van. S forrásaink is igen végesek ahhoz, hogy a megengedettnél többször hibázhassunk.

 

(Köszönet az inspirációért Lányi Andrásnak, aki egy Facebook posztban egy konkrét beruházás kapcsán foglalt állást a várostervezési folyamatokról.)