Nem frappáns címet kerestem. De nekem, s valószínűleg többünknek pontosan ezt jelentette Gyöngyi. Csapongó gondolataim szóbaöntési kísérlete végére talán sikerül rávilágítani, hogy az az éjjel érkező fekete autó milyen pozitív. És talán nem botránkoztok meg az odáig vezető gondolatsoron se.
Fiam kérdezi, belinkelve TGM gyászhírét, hogy apa, ugye ismerted őt... igen, s írom is neki a csetbe a sztorit, hogy még egykor magamat szélsőjobbosnak gondoló pályakezdőként egy budapesti NATO csúcstalálkozó alkalmából együtt tüntettem az "anarchista csőcselékkel", s TGM a viselkedésemre, szavaimra reagálva megkérdezte, hogy mi bajom az általam kritizált dologgal. És el kellett gondolkodnom, hogy tulajdonképpen tényleg olyan dologban nyilvánítottam véleményt, amit nem ismerek olyan mélységben, mint kéne. Ha meg kellene neveznem pontokat, amik látóköröm szélesítésével új irányokat adtak, akkor ez az egyik biztos pont. Egy rövid kérdés volt csupán. És elindultam egy olyan irányba, amibe enélkül nem biztos, hogy elindultam volna.
Lám, kérdezni jó. Kérdezni tudni kell.
Fiam kérdése után másnap jött a hír, hogy Gyöngyi is elment. Érdlakó volt, s az érdlakók kis közösségében egy ideje már téma volt egészségi állapota. E közösségben ért a hír is. Elkezdtem magamban megfogalmazni, hogy ki kéne írnom magamból azt, amit Gyöngyi jelentett nekem. Még Pottyondy művésznő éppen ekkor megjelenő videója se tántorított el a szándéktól. Mert nem magamról, a történetemről szól e pár sor, hanem arról a szerepről, amit Gyöngyi készséggel és odaadással betöltött a magyar társadalomban. Az én példám csak megvilágítja azt.
Az uniós csatlakozás környékén, a hebe-hurgya jogharmonizációs munkában született az a rendelet, ami végeredményében megtiltotta a bontott építőanyagok újrahasználatát és ellehetetlenítette a természetes építőanyagok használatát azzal, hogy kötelezően előírta azok laborban történő minősítését. Hiszen ki az, aki beviszi a bontott téglát és a helyben vetett vályogot Pestre az ÉMI-be és kifizet milliókat a vizsgálatokra? A populista hangok persze az EU-t hibáztatták, mert "Brüsszel ránk erőlteti a bürokrata előírásait". De bennünk, tájékozódó ökoépítészekben felmerült a kérdés, hogy ha a holland ökoépítész használhat bontott és természetes építőanyagot, akkor a magyar miért nem? Gyorsan kiderült, hogy a magyar jogalkotó nem értette meg az EU-s direktívát, s sokkal szigorúbb elvárásokat fogalmazott meg, mint az EU. Így aztán jogszerűen a magyar vályogépítő csak osztrák vagy német vályogtéglagyárból vásárolt téglát használhatott csak. Az Építészkamarán kívül más nem igazán értette, hogy mi a problémánk, s hogy miért szeretnénk a magyar kormányrendeletet megváltoztatni. Akkoriban a sajtó is csak arról szólt, hogyan nyithatunk Bécsben cukrászdát... Hangunk reménytelen problémázásnak tűnt, szubkulturális lázadásnak.
Aztán egy napon csörgött a telefon. A rádióból ismerős hang mutatkozott be, Mangel Gyöngyi hívott, hogy Ertsey Attilával beszélgessünk a zöld építés helyzetéről. Van egy éjszakai műsorsáv, sok idő, kényelmesen beszélgethetünk. S hogy ne okozzon problémát az éjszakai ki- és beközlekedés Érdről, küld kocsit. Éjjel meg is érkezett a fekete autó a házunk elé. Felvettünk még valakit egy másik műsorhoz, s irány a Bródy Sándor utca.
Gyöngyi a stúdióban várt. Mikrofon mögött, előtte asztalon jegyzetek. Nagyon felkészült a témából. Nagyon jó kérdéseket tett fel és a kedves, mangelgyöngyis hangjával egy valódi, - emlékeim szerint - kétórás beszélgetést folytattunk hármasban. Nem forradalmi hangulatú, nem felforgató, nem bulváros, hanem érdeklődő, problémafeltáró, ismeretterjesztő beszélgetés volt. Ahogyan a későbbi beszélgetéseink is. Mert párszor hívott még, ha olyan témákban dolgoztam... legutóbb a Lánchíd rádióban az Elvira major kapcsán segített ráirányítani a figyelmet a nemzeti génbankra leselkedő ipartelepítési veszélyekre (oda már biciklivel mentem).
Többször foglakozott témáinkkal, hívott más beszélgetőpartnereket is, akár minket is hívott újból, ha változások voltak az ügyek állásában. Feltételezem, hogy nem csak nekem, de mindannyiunknak, akik megfordultunk nála a stúdióban, erőt adott személye, érdeklődése, támogatása. Ez az újságírás ugyanis nem az a kereskedelmi másfélmondatos beszólásos, de nem is a beszélőfejek beszéltetésére építő újságírás. Nem vagyok egy nagy médiaszereplő, de annyi tapasztalatom van, hogy meg tudjam állapítani, mikor akarják csak kitölteni velem a műsoridőt, mikor akarják egy párt érdekében felhasználni a fejemet, s mikor akarnak ténylegesen informálni a témában. Gyöngyi informálni akart. Láttatni, képviselni azt, amit ő is nagyon jól látott. Mert utána ment, kérdezett, olvasott, átlátta az összefüggéseket.
A kettős állampolgárság népszavazásánál döbbentem rá, hogy ő is érdi. A Fidesz helyi szervezete a kampányban keresett fel helyi értelmiségieket, hogy az igen mellett kiállóktól aláírásukat kérjék egy demonstrálásban. Ott volt egymás mellett a nevünk a fideszes újság egész oldalas hirdetésében. De még el kellett pár évnek telnie, hogy helyi ügyekben is együtt dolgozzunk. A Közéleti Kerekasztal felhívására elsők közt jelentkezett. Célunk az volt, hogy közösen gondolkozzunk a kiutakról, a hogyantovábbakról. Amikor 2018-ban a Kerekasztal úgy döntött, hogy a helyi közmédia ezirányú hajlandóságának hiányában jelölti vitát rendez a jelölteknek, akkor magától értetődő feladatként magára vállalta a riporteri munkát. Becsülettel felkészült és végig csinálta. Ő volt az egyetlen profi az amatőr csapatban.
A Kerekasztal is elmúlt, de csatlakozott az Érdlakó csapatához. A covid idején hetente ültünk le és tartottunk zoom meetinget páran. Itt már több személyes dologról is volt szó. És tartottuk egymásban a lelket.
Bennem legalábbis Gyöngyi kérdései, személye mindig ezt jelentették. A nehéz nap után a fekete autó vagy webkamera mögött a kérdező, aki szembesít és megerősít minket szélmalomharcaink nem teljes reménytelenségének voltában. Az építőanyagok minőségét szabályozó kormányrendelet jó irányban változott, az Elvira időlegesen fellélegezhetett, az érdlakók kicsiny közössége számíthat egymásra...
Köszönöm, köszönjük Gyöngyi.