"A klímavédelem nem ideológia, hanem pragmatizmus. Mindenki a saját vezetője. És igen, feltehetjük a kérdést, hogy tulajdonképpen miért baj az, ha kihal az emberiség. És ne csináljunk semmit. De akkor azt se várjuk el, hogy mások tegyenek valamit értünk." (Frank Schätzing)
A 2023. májusi közgyűlés fájdalmasan személyeskedésbe és botrányba fordult. Városfejlesztési stratégiák (akciótervek) kidolgozása volt a napirend, s itt szembe lett állítva a szakértelem és az ideológia. E posztot nyilván azért írom, mert a szóban forgó személy, akit megvádoltak ideológiával, az én vagyok. De az igazi ok nem a személyes érintettség, hanem annak tisztázása, hogy végezheti-e ideológia nélkül munkáját egy köztisztviselő (főként, ha döntéselőkészítő mérnöki munkát végez). Egyáltalán, politizálhat-e egy közszolga. (És itt a "politika" alatt nem a "pártpolitika", hanem a szó eredeti értelmében vett "közügyekkel való foglalatosság" értendő.)
Én úgy látom, nem az a probléma, hogy ideológiák mentén gondolkozunk. Sokkal inkább azt látom problémának, hogy mind többen ideológiák nélkül próbálják meg a másként gondolkodókat és a másik érdekcsoport tagjait földbe döngölni. Sőt, én is úgy gondolom, hogy aki ideológia nélkül képes a közügyekben ténykedni, az egyéb gazemberségekre is képes. (E mondás forrását most nem találom, tud valaki segíteni?)
Ember ideológia nélkül vagy nyájban?
Gróf Klebelsberg Kuno politikai hitvallása szerint sem az egyes ember, sem a nemzet ideálok és ideológia nélkül nem élhet. De miért is van szükség ideológiákra?
Létezik egy valós léthelyzet, mely túl nagy ahhoz, hogy átlássuk. Ahhoz, hogy megértsük a világot és benne helyzetünket, érthetővé kell tennünk. Képzeletünkkel és tudásmorzsáinkkal leírást készítünk arról, amit látunk magunk körül. Mindenkinek van ilyen leírása, ideológiája, és ez jó. Azt jelenti, hogy mindenki gondol valamit a világról és a maga benne betöltött helyzetéről. Rengeteg információ ér minket a személyes érzékeléstől a kommunikációs ingerekig. Szükségünk van valamilyen személyes rendezőelvre mindezen információ értelmezéséhez. Ez teszi lehetővé a döntést és a cselekvést. Világnézetek, filozófiák, vallások... mennyiféle... minél többet ismerünk, annál több rendezőelvünk lesz, melyek mentén véleményünk lehet a világról és a teendőkről. Nekem ezek, másnak mások. S ha nem csak a magunk ügyében akarunk döntéseket hozni, de akár egy település ügyeiben is, akkor rá is kényszerülünk a folyamatos egyeztetésekre, a valóság változatos módszerekkel történő vizsgálataira. A vitákra.
Mert a modern világ túl komplex ahhoz, hogy egyetlen ember megértse annak minden releváns aspektusát (Boldogkői Zsolt). Ezért az emberek többsége megbízható információkért autentikus személyeket és csoportokat követ. A kőkorszak kihívásaira fejlődött agyunkkal hajlamosak vagyunk tekintélyt teremtő személyekre hallgatni, az ő egyszerűsítő magyarázatait elfogadni. Ezt a viselkedést ismerik a reklámozó cégek is, de a politikusok is. Nem csoda, hogy az igazságot és az igazságkeresést az így kialakuló, - valós vagy látszólagos - ideológia alapján szerveződött csoportokban gyakran írja felül az odatartozás. A tényalapú párbeszédet ekkor váltja fel a megbízható(nak vélt) tudásba vetett érzelem.
Csapatmunka és városfejlesztés
Vannak azok a vezetők, akik egyben ilyen tekintélyt teremtő személyek is. Ök mondják meg a tutit, s hogy mit kell csinálni. A követőinek csak végre kell azt hajtani. Más vezetők a döntéseikhez kikérik mások véleményét. Ilyen esetekben nagyon gyakran ideológiák mentén szakmai viták alakulnak ki.
Azt mondják, hogy nincs jobboldali vagy baloldali csatornázás, útépítés, városfejlesztés... nem is tévedhetnek nagyobbat! Mondok egy példát. Egy többszintes parkolóház egy parkolóhelyre vetített teljes bekerülési költsége egy társasházi szociális garzon bérlakás költségét is eléri. Mire költsön inkább egy önkormányzat? Vagyonosabb, autóval rendelkező családok magántulajdonának ingyenes tárolására, vagy nehéz körülmények között élő fiatal párok, netán hajléktalan emberek elérhető bérleti díjú lakhatására? Nyilván mást mond egy szociáldemokrata és egy konzervatív. De valószínűleg egy keresztényszociális és egy zöld ugyanazt. Ebben a kérdésben. Más kérdésben másként alakul az egyet (nem) értés.
A városfejlesztés legtöbb szakmai kérdését ideológiai vitákban döntik el. Ehhez persze kell egy jó szakmai team sokféle, ütköztethető meglátással. (És természetesen a szakmai viták után jöhetnek a pénzügyi, jogi, műszaki kérdések is, no meg az érdekek ütköztetése.)
És a közszférában?
Folyamatok tekintetében mindenképpen meg kell különböztetni előkészítést és végrehajtást. Az előkészítés éppen azért van, hogy minél több szempontot figyelembe tudjunk venni. Ekkor kellenek az ötletek, az észrevételek, a sziporkák, a szenvedélyes viták. Hogy megtaláljuk a "legjobb" megoldást. Döntés után, végrehajtásban viszont egységre van szükség. A kritikai hang mindig elkél, de az önmegvalósításnak, sértődöttségnek, keresztbefekvésnek a végrehajtásban már nincs helye. Persze, mint magánember továbbra is szabadon véleményt nyilváníthat (cége és vezetője válogatja, hogy ez milyen fokig mehet el a nyilvánosság előtt, de a munkaszervezetek nem szokták tolerálni, ha a cég érdekeivel ellentétesen viselkedik az alkalmazott). És alapvetően a munkavállaló saját lelkiismeretével kell elszámolnia, ha olyanban vesz részt, amivel nem ért egyet. Ismerünk olyan püspököt, aki rendszeresen kibeszél a püspöki karból, olyan papot, aki letette a reverendát a nyomás alatt. De olyat is, akit a pápa mentett fel a rend éléről. Mert az értékek, az ideológiák és a cselekvés nem mindig esik egybe. Ez egy szervezetben, egy társadalomban természetes dolog.
Én abban hiszek, hogy a közszféra sem szabad más legyen. Írástudóként, felelős értelmiségiként a tudása, tárgyilagossága, kulturáltsága, munkája legjavát kell beleadnia a köztisztviselőnek. A közszférában számtalan hivatás van, akiknek a szereplői nem is tehetnek másként: teszik azt, amit szakmájuk, hitük szerint tennük kell. Ilyen például a pedagógus vagy a főépítész.
Nyilván számos eset adódik egy hierarchikus rendszerben, ahol ezek a helyzetek konfliktusokat szülnek. Egy autoriter vagy külön érdekekre építő vezető kevésbé, vagy egyáltalán nem tolerálja a vitát. Azonban egy demokratikus vagy szakmai megoldásokat kereső vezető kifejezetten különböző szakmák és ideológiák (és érdekek) mentén "generálja" is a vitát (mondjuk úgy, hogy kérdez).
Van egy olyan vetülete is a kérdésnek, amit szakpolitikának hívunk. A pártosodott politika - jól vagy rosszul, ideológiák vagy érdekek mentén - minden ciklusra meghirdeti a maga programját, azaz megfogalmazza azt a célt, melyet el kíván érni a követekező években. Ki segít nekik ezt szakmák nyelvén megfogalmazni, majd a cselekvési tervekben ezt specifikálni? Kell-e ideológiákban jártasság a szakembernek ehhez? (Lásd a parkolóházas példát.)
Két évtizede vagyok a közszférában. Sosem rejtettem véka alá a véleményemet. Vezetőim tudták is, hogy nyilvánosság előtt is vallom nézeteimet, s igyekszem alakítani is az épített környezetről szóló közgondolkodást. Mindenféle színű vezetés alatt dolgoztam már. Nem volt ez eddig probléma.
(Az ügy kapcsán csak annyi személyeset engedjetek megjegyeznem, hogy az állításokkal szemben (1) nem köztisztviselőként teszek politikai nyilatkozatokat, hanem olyan magánemberként, aki az értelmiségi létet gyakorolja, (2) nem hogy a nevezett képviselőt nem neveztem gyagyásnak, de más képviselőt sem. Úgy általában is elítélem a másik szellemi képességein való élcelődést, de igyekszem minden személyeskedéstől távol tartani magam. A közállapotokról is és egyes cselekményekről, viselkedési formákról is szoktam véleményt formálni, de ezt szuverén magánemberként teszem élve a szólás és véleménynyilvánítás jogával, s a vita érvelésen alapuló alapszabályait igyekszem betartani. Ha mégis megbántanék valakit, akkor attól mindig kész vagyok bocsánatot kérni.)
Ajánlom még:
- Kovács Kristóf: Az ideológiák nélküli ember
- Varga Illés Levente: A kereszténydemokrácia védelmében: a nem ballibsiknek!